Jégkorong, Mol Liga: egyetlen gól döntött Miskolcon

Vágólapra másolva!
2009.12.04. 21:13
Címkék
A DAB.Docler pénteken 5–1-re legyőzte az SC Csíkszeredát, és ezzel megnyerte a jégkorong MOL Liga alapszakaszát. A Miskolc hosszabbítás után verte meg a Vasast.

Kedves gesztus volt a dunaújvárosi szurkolók részéről, hogy transzparens köszöntötte J. P. MacCallum ötnapos kislányát, Serafinát. A DAB-ban akadt néhány hiányzó eltiltás, sérülés és betegség miatt (Fisera, Kiss T., Magosi). Jó iramban telt az első húsz perc, de sokáig nem láthatott gólt a közönség, pedig helyzet volt bőven mindkét oldalon.

Aztán a harmad hajrájában egy percen belül két hazai gól is esett. Előbb Galanisz Nikandrosz talált az üresen maradt kapuba, majd Papp Viktor hét másodperc alatt értékesített egy emberelőnyt. Egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet a Csíkszereda, ám a játékrész derekán rövid időn belül ismét két gólt kapott.

A befejező húsz percre is maradt egy-egy találat, a dunaújvárosi győzelem pedig azt jelenti, hogy a hátralévő mérkőzések eredményétől függetlenül a DAB alapszakaszgyőztes.

MOL LIGA
DAB.DOCLER–SC CSÍKSZEREDA 5–1 (2–0, 2–0, 1–1)
Dunaújváros, 700 néző. V: Havassy, Abonyi, Wolf
DAB: SEVELA – Hegyi, Pozsgai, Kiss Á. (2), GALANISZ 2, Azari (1) – Tőkési, Erdélyi P. (1), VIRÁG T. (1), MACSWEYN 1 (1), Korol (2) – Lencsés, Horváth G., Szilassy 1, Borsos (1) – Kiss D. (1), Orbán, PAPP V. 1, Mestyán, Győri. Edző: J. P. MacCallum
CSÍKSZEREDA: RUCZUJ – Ordzovensky, Antal (1), Szőcs, Hozó, Moldován – Kósa, János, Zsók, Basilidesz, Kánya – Sprencz, Hruby, Molnár Zs., Virág Cs., MIHÁLY E. 1, Bíró, FÜLÖP (kapus). Edző: Ulf Weinstock
Kiállítások: 10+10 perc fegyelmi (Tőkési), ill. 18 perc
MESTERMÉRLEG
J. P. MacCallum: – Most már ismét az eredeti ritmusban játszottunk, mindhárom harmadban jól teljesített valamennyi sorunk. Kár volt az utolsó pillanatokban bekapott gólért.
Ulf Weinstock: – Sajnos kapusunknak eltörött a korcsolyája, ezért kellett cserélni, de nem miattuk kaptunk ki.

 

MISKOLCI JEGESMEDVÉK–VASAS BUDAPEST STARS 1–0 (0–0, 0–0, 0–0, 1–0, – hosszabbítás után)
Miskolc, 500 néző. V: Haszonits, Sütő, Soós
MISKOLC: BÁLIZS – CIZEK 1, LÁDA  P., Fekecs, Strengell, SIJKA (1) – ., Nagy G., LÁDA B.,  Hajós, POPOVICS, TÓTH A. – Maklári, Hetényi, , Petres, Urbán, Oksa – Rusznyák, Budai, Kállai, Kis A., Gyenes (kapus). Edző: Mayer Péter
VASAS: RAJNA – Szirányi, Nagy R., Fodor, Somogyi, Wéber – Holéczy, Strenk, SVASZNEK, Majoross, GRÖSCHL – Szajbert, KANGYAL, Gergely Cs., MASZLOV, Sándor Sz. – Ványi, Pleszkán (kapus). Edző: Glen Williamson
Kiállítások: 12 perc, ill. 14 perc+véleges fegyelmi (Gergely Cs.)
MESTERMÉRLEG
Mayer Péter: – Sikerünk nagy fegyvertény. Óriási küzdelmet vívtunk, váltakozó szerencsével. Ritka a jégkorongban a hatvan perc utáni nulla nulla, a ráadás nekünk sikerült.
Glen Williamson: –  Akadtak ugyan helyzeteink, a kapuba viszont nem tudtunk betalálni, és így nem is nyerhettünk. Tipikusan azt a meccset láttuk, amelyiken az a csapat nyer, amelyik egy gólt szerez. Ezt most a hazaiak érték el. Ez is hozzátartozik a hoki szépségéhez.

 

BRASSÓI SCM FENESTELA 68–FERENCVÁROS 6–3 (0–0, 2–2, 4–1)
Csíkszereda, 300 néző, V: Gergely, Csomortáni, Iliescu
BRASSÓ: Kudrna – Góga (1), LACZKÓ D. L., BÁLINT 2, Péter, Nyerges – Szőgyör, Nagy, Antal, Gergely 1, Lőrincz – KERTÉSZ, Laczkó A., ELEKES 1 (1), ADORJÁN (2) 1, Pál Z. 1 – Pál Zs., Botos, Zerkula, Imecs, Bilibók. Edző: Kovács László
FERENCVÁROS: Budai – Székely Mádai L., Ennaffati (1), McLaughlin 1, Schellin (1), HEGYI 1 (1) – Hucko, FLINTA, Marosi, HOFFMANN 1, Jánosi (1) – Holló, Barabás, Molnár, Nagy, Rosztocsil – Hrajnoha, Szilágyi. Edző: Szergej Oreskin
Büntetőpercek: 2, ill. 12 perc
MESTERMÉRLEG
Kovács László: – Jó meccs volt, a fiúk százszázalékosan pörögtek. Sokat javult a játékunk, vasárnap is megpróbáljuk legyőzni a Ferencvárost.
Szergej Oreskin: – Az eredmény híven tükrözi a teljesítményünket.

 AZ ÁLLÁS
1. DAB 20 17 1 1 1 112–43 54
2. Vasas Bp. Stars 19 9 2 2 6 46–46 33
3. Újpest 17 10 1 6 81–70 32
4. SC Csíkszereda 19 9 1 9 57–59 28
5. Ferencváros 20 6 2 2 10 74–79 24
6. Miskolc 18 4 2 2 10 64–81 18
7. Brassó 19 2 1 1 15 59–115 9

 Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.

Legfrissebb hírek

Ötven éve olimpiai kvalifikációt ért az Eb-ezüst női röplabdázóinknak

Népsport
17 perce

Olvasóink elsöprő többsége szerint nem kellett volna kiállítani Markgráf Ákost

Labdarúgó NB I
40 perce

Szabó István: A játékosok többségére egy rossz szót sem szólhatok...

Labdarúgó NB I
58 perce

Babos Tímeáék tornagyőzelemmel hangoltak a világbajnokságra

Tenisz
1 órája

Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

Angol labdarúgás
1 órája

A református lelkész tanárnak a csendet jelenti a futás

Csupasport
1 órája

Vladimir Radenkovics: Sokkterápia volt, hogy kicseréltem a teljes védelmet

Labdarúgó NB I
2 órája

Úszás: Kós Hubert világcsúccsal nyerte a 100 hátat, ő az összetett győztes!

Úszás
2 órája
Ezek is érdekelhetik