Fiorentina: kérdéses Jovetics játéka a Debrecen elleni mérkőzésen

Vágólapra másolva!
2009.11.02. 14:32
Címkék
Elképzelhető, hogy a Fiorentina montenegrói játékosa, Sztevan Jovetics kénytelen lesz kihagyni az olasz együttes szerdai, Debrecen elleni Bajnokok Ligája-mérkőzését – adta hírül a firenzei klub hivatalos honlapja.

A lábujjsérüléssel küzdő Jovetics kihagyta a Fiorentina vasárnapi, Catania elleni bajnoki mérkőzését, és előfordulhat, hogy szerdán sem léphet pályára.

„A játékos jelenleg is fizikoterápiás kezelés alatt áll annak érdekében, hogy szerdán játszhasson a magyar bajnok ellen" – olvasható a Fiorentina honlapján.

A 20. születésnapját éppen ma ünneplő támadó két gólt szerzett a Liverpool elleni 2–0-s győzelem alkalmával, két hete azonban nem lépett pályára a Puskás Ferenc Stadionban, ahol a Fiorentina 4–3-ra nyert a Debrecen ellen.

Az olasz együttes három forduló után hat pontot gyűjtve az E-csoport második helyén áll, míg a Debreceni VSC három vereséggel sereghajtó.

Legfrissebb hírek

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
6 perce

Kanada nagy falat volt, hat kapott gólra nem volt válasza a mieinknek

Jégkorong
26 perce

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
38 perce

Már egy pont is elég ahhoz, hogy kijussunk az Eb-re

Kézilabda
43 perce

Kiesett a Barcelona a férfi kosárlabda Euroligából

Kosárlabda
48 perce

BL-elődöntő: Internazionale–FC Barcelona

Bajnokok Ligája
1 órája

A Szolnok 20 pontos hátrányból fordított, otthon is nyert a Paks ellen a férfi kosár NB I elődöntőjében

Kosárlabda
1 órája

Egy helyen változott a Barca kezdője, Simone Inzaghi nem módosított a visszavágóra

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik