FTC: az MNV vizsgálja a Fradi-pálya eladásáról szóló szerződést

Vágólapra másolva!
2011.02.21. 16:13
Címkék
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felügyelőbizottsága vizsgálja a részvénytársaság korábbi vezetése által a Fradi-pálya eladásáról kötött szerződést, illetve a kontraktus létrejöttének körülményeit.

Az MNV Zrt. hétfői közleményében kitér arra is, hogy „törvényi kötelezettségének eleget téve biztosítja a transzparenciát", azaz honlapján hozzáférhetővé teszi a zrt. korábbi vezetése által 2008. április 9-én kötött, a „Fradi-pálya" elnevezésű ingatlanok értékesítéséről szóló szerződés másolatát.

A megállapodás a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., a Ferencváros, a létesítményt üzemeltető Sportfolió Kht. és az angol befektető, a Kevin McCabe tulajdonában lévő Real Esplanade között jött létre. A szerződés többek között rögzíti, hogy a vételár 2.529.420.000 forint. A vevő a szerződés aláírásával "feltétlen kötelezettséget" vállalt arra, hogy a Ferencváros stadionját két éven belül legalább 1,2 milliárd forint plusz áfa értékben felújítja úgy, hogy az megfeleljen a FIFA, illetve az UEFA előírásainak. Vállalta továbbá, hogy az FTC számára 25 éves határozott időtartamra biztosítja a stadion használatát, amely használati jog ellenértéke az FTC szakosztályai által a stadionban rendezett sportesemények nettó jegyárbevételének 25 százaléka.

Az MTI-hez eljuttatott kommünikében az is olvasható, hogy az MNV Zrt. jelenlegi vezetése folyamatosan vizsgálja valamennyi, a vagyonkezelő előző vezetése által és időszakában kötött, gyanús vagy gyanúra okot adó szerződést és azok megkötésének körülményeit. A Fradi-pályára vonatkozó szerződés vizsgálatának lezárását követően az MNV tájékoztatja a nyilvánosságot a vizsgálat eredményéről és megállapításairól.

Legfrissebb hírek

Babos másodszor is nyert hétfőn, vegyes párosban partnerével négy közé jutott Wimbledonban

Tenisz
24 perce

Bukások, káosz és Merlier-győzelem a harmadik szakaszon

Kerékpár
39 perce

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: nem volt esély a lettek ellen az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Vizes vb: már a helyszínen készül a női vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája

Djokovics nehéz mérkőzésen jutott tovább, 16. alkalommal lesz ott a wimbledoni negyeddöntőben

Tenisz
1 órája

Egyedülálló mestermű – Claudio Ranieri-sorozat, 3. rész

Képes Sport
1 órája

Úszás: „Nem kell szégyenkeznünk!” – Sós Csaba

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik