El: A mérkőzés elején fel kell vennünk az ellenfél iramát - Kis Károly

Vágólapra másolva!
2011.07.27. 21:46
Címkék
A skót Hearts gárdájával méri össze magát a nemzetközi kupaporondon egyedüli magyar labdarúgócsapatként állva maradt Paks az Európa-liga 3. selejtezőkörében, az első mérkőzésen hazai pályán játszik Kis Károly csapata. A szakvezető a klub honlapján már a csütörtök esti összecsapásról nyilatkozott, elemezte a követendő taktikát és kiemelte az ellenfél erényeit.

„Döntő momentuma lesz a mérkőzésnek, hogy tudunk-e olyan dinamikusan, lendületesen játszani, mint ellenfelünk – nyilatkozta Kis Károly. – Valamint az is sokat fog számítani, hogy tudunk-e végig százszázalékosan koncentrálni. Egy kihagyásunk sem lehet, egy pillanata sem lehet a meccsnek, amikor nem teljesen koncentrálunk. Nagyon jó csapat ellen játszunk, nem véletlenül lettek a skót bajnokság bronzérmesei.”Kis Károly. – Valamint az is sokat fog számítani, hogy tudunk-e végig százszázalékosan koncentrálni. Egy kihagyásunk sem lehet, egy pillanata sem lehet a meccsnek, amikor nem teljesen koncentrálunk. Nagyon jó csapat ellen játszunk, nem véletlenül lettek a skót bajnokság bronzérmesei.”

„Rendkívül gyors játékosaik vannak, valamint tele vannak különböző nemzetiségű válogatott játékosokkal, köztük ír, ugandai és marokkóival. Nekünk már a mérkőzés elején fel kell vennünk azt az iramot, amit várhatóan diktálni fognak. A rögzített játékhelyzetekkel vigyáznunk kell, oda kell figyelnünk ezek levédésére, vagy ha megfordítom, akkor döntő lehet, hogy mi a sajátjainkat, hogyan fogjuk kihasználni.”

„Bátran, harcosan kell játszanunk, nem szabad kishitűnek lennünk, mert az megbosszulhatja magát. Ugyanakkor ennek a párharcnak egyértelműen a skótok az esélyesei, de már sikerült korábban is bravúrt végre hajtanunk, most is megpróbálkozunk vele. Bízunk abban, hogy ahogy a Tromsö ellen, úgy közönségünk most is buzdítani fog bennünket!”

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna mindkét szettben brékelőnyben volt, de kikapott a brazíliai torna negyeddöntőjében

Tenisz
2 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
2 órája

Kettesben egy régi hőssel – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Kristoffer Zachariassen: Szeretném bebizonyítani, hogy a csapat hasznára vagyok; Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

E-újság
4 órája

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
4 órája

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; DVSC–ETO és Koprivnica–FTC a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Először nyert idegenben a Nantes az idényben

Francia labdarúgás
4 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik