Bolton: mindenki dicséri a bravúrok sorát bemutató Bogdánt

Vágólapra másolva!
2012.03.28. 10:49
Címkék
Mint ismert, Bogdán Ádám bravúrok sorozatát bemutatva sokáig tartotta a lelket a Bolton labdarúgócsapatában a Tottenham ellen, az FA-kupa negyeddöntőjében, a Spurs azonban végül bedarálta a magyar kapus csapatát, és 3–1-es győzelmével bejutott a legjobb négy közé. A mérkőzés során 9-10 védést bemutató magyar kapust a három kapott gól ellenére mindenki dicsérte.
„Három középpályással és három csatárral játszottunk, azt hiszem, ez ismét bevált. Uraltuk a meccset, de sokáig nem tudtunk gólt szerezni. A Bolton kapusa elképesztő volt. Még sosem láttam, hogy egy kapus ennyi védést bemutasson. Az egyik bravúrja jött a másik után, és a kapufát is eltaláltuk. Hihetetlen mennyiségű helyzetet dolgoztunk ki, de nem tudtuk megtörni a jeget, a kapusuk nagy formában védett” – dicsérte még tegnap a Tottenham menedzsere, Harry Redknapp a dolgukat alaposan megnehezítő Bogdán Ádámot.

„Azt hiszem, senki sem vitatkozhat azzal a ténnyel, hogy a Tottenham a jobbik csapat, a londoniak egyszerűen elképesztőek voltak. Jobban passzolhattunk volna, de összességében elégedett vagyok a játékkal. A kapusunk káprázatos volt, de megérdemelten nyert a Tottenham” – mondta ezt már Owen Coyle, a Bolton menedzsere.

A két menedzser mellett az angol lapok is magasztalták a fiatal magyar kapuvédőt.

„Redknapp alig várja a kupaderbit (a Tottenham ellenfele a szintén londoni Chelsea lesz az elődöntőben – a szerk.), miután a Spurs felülkerekedett az elképesztő Bogdánon” – hangoztatja például a Daily Mail, míg az Independent Bogdán hősies védéseit emeli ki, de akad olyan lap is, amelyik egyszerűen csak neki adja a mérkőzés legjobb embere címet.
Legfrissebb hírek

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
11 perce

F1: Malajzia nem tervezi, hogy ismét házigazda legyen

F1
11 perce

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
17 perce

Szolnoki Roland: Óriási motiváció volt és van is bennem

Labdarúgó NB I
18 perce

Távoli álom csupán a közös F1-es, MotoGP-s „szuperhétvége”

Egyéb autó-motor
18 perce

Szoboszlaiék megnézték a Liverpoolban túrázó ferencvárosi fiatalokat

Légiósok
24 perce

Ötös lista: nem volt botránymentes... – íme, a nyár 5 legnagyobb futballtörténése

Minden más foci
25 perce

Magyarország ad otthont a 2029-es godzsu-kaj karate-világbajnokságnak

Egyéb egyéni
46 perce
Ezek is érdekelhetik