Anglia: Futács iránt az első és a másodosztályból is van érdeklődő

Vágólapra másolva!
2011.07.09. 10:06
Címkék
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Werder Brementől távozni készülő Futács Márkó szeretne Angliába szerződni. A futballista menedzsere, Filipovics Vladan a Nemzeti Sport Online kérdésére elmondta, az első és a másodosztályból is van érdeklődő Futács iránt.

„Futács Márkó szeretné végleg elhagyni a Werdert, de még egyéves szerződés köti a klubhoz, így a német vezetőkön is múlik a jövője. Az angol első és másodosztályból is van érdeklődés iránta. Angliában a legtöbb csapatnál a napokban kezdték el a felkészülést, és nem zárható ki, hogy Márkó egy-két napon belül csatlakozik is valamelyik együtteshez” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Filipovics Vladan.

„Elsőre a próbajáték sem elképzelhetetlen, de mint már mondtam, sok múlik a brémai vezetőkön is” – tette hozzá a játékosügynök, aki a szóban forgó csapatneveket egyelőre nem árulta el.

Legfrissebb hírek

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Amerikai sportok
27 perce

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
7 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
7 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
8 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
9 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
10 órája
Ezek is érdekelhetik