HFL: történelmi sikert arattak a Farkasok, menetelő pozsonyiak

BUDAY ZOLTÁNBUDAY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2015.04.27. 14:52
null
Darrell Tate átfutott a Buldogokon (Fotó: Bratincsák Péter)
Hiába került hátrányba, rendkívül fölényes, 65–3-as győzelmet aratott a Budapest Wolves az Újpest Bulldogs ellen vasárnap délután. A Miskolcon vendégeskedő Bratislava Monarchs újabb meggyőző sikert könyvelhetett el a magyar elitligában. A hétvége harmadik találkozóján a Nyíregyháza Tigers egy fordulatos találkozón szerezte meg első győzelmét.

 

Nem kezdtek megilletődve a rekordbajnok ellen a HFL-újonc Buldogok és egy szép támadássorozat végén Füles Tamás mezőnygóljával a vezetést is megszerezték (3–0). Ekkor nem sokan gondolták volna, hogy ezek voltak az utolsó újpesti pontok a nyárias délutánon. Lenner Péter 12 yardos futott hatpontosával már az első negyedben fordítottak a Farkasok (3–7).

A második negyedben aztán szó szerint átfutott a Wolves az újonc hazaiakon, hiszen összesen három futott touchdownt szereztek. Ezeken Danku Dávid és Darrell Tate osztoztak és 2–1 elosztásban az amerikai légiós javára (3–28). A második negyedben Péter Csaba révén a Wolves-védelem is bemutatta első, de nem utolsó, labdaszerzését a találkozón.

A szünet után ott folytatták a felek, – főleg Tate – ahol abbahagyták. A tengerentúli játékos 88 yardon keresztül hordta vissza a második félidőt nyitó kirúgást, megszerezve saját maga harmadik touchdownját (3–35). Ebben a játékrészben majdnem meglett a mérkőzés első passzolt hatpontosa is, azonban Bencsics Márk passza után Storcz András egy atletikus elkapást bemutatva éppen a gólvonal előtt landolt. Nem kellett sokáig várni a „farkaspontokra", hiszen Szatlmayer Richárd már a következő játékból touchdownt szerzett (3–42). A játékrész két Wolves labdaszerzéssel zárult, ám míg Sóti Lászlónak nem, addig Deák Balázsnak sikerült visszajuttatnia a megszerzett tojáslabdát a célterületig (3–49).

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a HFL 2015-ös kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A záró játékrészt a Farkasok ötödik futott touchdownja nyitotta, amelyet az elsőhöz hasonlóan Lenner szerzett (3–56). Nem kellett a nézőknek anélkül távozniuk, hogy passzolt hatpontost láttak volna, hiszen a következő pontokat a Bencsics helyére beálló Wágner Olivér passzából szerezte a Wolves, amikor az irányító megtalálta Tokaji Pétert a labdával (3–63). A találkozó végére teljesen megtört Buldogok speciális csapatrésze adományozott még egy safetyt Farkasoknak, ezzel kialakítva a végeredményt (3–65).

A 62 pontos különbséggel a Farkasok megszerezték a 2012 óta fennálló HFL legfölényesebb győzelmét. A rekorddöntést nem sokáig ünnepelheti a Wolves, mivel szombaton már a Budapest Cowbells elleni rangadón kell pályára lépniük, ahol a 2014-es HFL-döntő óta először találkoznak majd a csapatok.

HFL 2015
3. FORDULÓ
Újpest Bulldogs–Budapest Wolves 3–65
(3–7, 0–21, 0–21, 0–16)
Miskolc Steelers–Bratislava Monarchs 27–52(7–19, 7–13, 0–6, 13–14)
Nyíregyháza Tigers–Győr Sharks 49–40(7–21, 35–13, 7–6, 0–0)

A 2015-ÖS ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Bratislava Monarchs 3 3 157–34 1.000
2. Budapest Wolves 2 2 124–17 1.000
3. Budapest Cowbells 2 2 90–44 1.000
4. Nyíregyháza Tigers 3 1 2 70–145 0.333
5. Győr Sharks 2 2 63–97 0.000
6. Miskolc Steelers 2 2 48–94 0.000
7. Újpest Bulldogs 2 2 3–124 0.000
A HFL 2015-ÖS MENETRENDJE
Dátum Hazai Vendég
2015.04.04 Budapest Wolves Nyíregyháza Tigers 59–14
2015.04.04 Miskolc Steelers Budapest Cowbells 21–42
2015.04.05 Újpest Bulldogs Bratislava Monarchs 0–59
2015.04.11 Budapest Cowbells Győr Sharks 48–23
2015.04.18 Bratislava Monarchs Nyíregyháza Tigers 46–7
2015.04.25 Miskolc Steelers Bratislava Monarchs 27–52
2015.04.25 Nyíregyháza Tigers Győr Sharks 49–40
2015.04.26 Újpest Bulldogs Budapest Wolves 3–65
2015.05.02 Budapest Wolves Budapest Cowbells
2015.05.09 Győr Sharks Miskolc Steelers
2015.05.09 Budapest Cowbells Újpest Bulldogs
2015.05.16 Nyíregyháza Tigers Újpest Bulldogs
2015.05.17 Bratislava Monarchs Budapest Wolves
2015.05.24 Budapest Cowbells Bratislava Monarchs
2015.05.24 Miskolc Steelers Nyíregyháza Tigers
2015.05.25 Győr Sharks Budapest Wolves
2015.05.31 Győr Sharks Újpest Bulldogs
2015.06.06 Nyíregyháza Tigers Budapest Cowbells
2015.06.06 Budapest Wolves Miskolc Steelers
2015.06.07 Bratislava Monarchs Győr Sharks
2015.06.14 Újpest Bulldogs Miskolc Steelers
2015.06.21 Az alapszakasz 1. helyezett Az alapszakasz 4. helyezett
2015.06.21 Az alapszakasz 2. helyezett Az alapszakasz 3. helyezett
2015.07.04 Döntő

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik