HFL: rajtol a magyarországi amerikaifutball-szezon

Vágólapra másolva!
2015.03.31. 13:48
null
A 2014-es Hungarian Bowl győztese az Újbuda Rebels lett (Fotók: Bratincsák Péter)
A hétvégén mindhárom osztályban megkezdődik a magyarországi amerikaifutball-bajnokság, a legjobbak a hétcsapatos elitligában, azaz a Hungarian Football League-ben (HFL) szerepelnek majd.

 

A Magyar Amerikaifutball-szövetség keddi szezonnyitó sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a HFL-t idén először tavasszal rendezik meg, a Bratislava Monarchs révén pedig először egy külföldi együttes is csatlakozott a ligához. Komoly szakmai előrelépésként értékelte a szövetség, hogy a legtöbb együttesben szerepel tengerentúli játékos.

Grátz Vilmos szakmai alelnök hangsúlyozta, a HFL döntője évek óta nagyszámú közönséget vonz, a szövetség célja idén az, hogy már az alapszakasz-mérkőzéseken is sokan legyenek a lelátókon.

A liga favoritja az ötszörös győztes Budapest Wolves, amely idén az osztrák divízió II-ben is képviselteti magát – az első fordulóban mindjárt győzelemmel is kezdett. Kovács István, az együttes vezetőedzője elmondta, megpróbálják úgy megosztani az erőiket, hogy mindkét bajnokságban az élen végezzenek.

A címvédő Budapest Cowbells (tavaly még Újbuda Rebels néven lett bajnok az együttes) ugyan nem alkalmaz külföldi játékosokat, ugyanakkor Trabelsi Karim vezetőedző bízik tanítványaiban, s idén is szeretne döntőt játszani.

A tízéves Miskolc Steelers vezetője hangsúlyozta, büszkék arra, hogy fennállásuk jubileumi szezonját a legjobbak között tölthetik, számos légióssal. A Győr Sharks Cory Wensley személyében kanadai irányítóval vág neki a bajnokságnak, de több tengerentúli játékos szerepel a Nyíregyháza Tigers együttesében is. A légiósok nélkül készülő Újpest Bulldogs a divízió I. megnyerését követően csatlakozott az elitligához, amelyben meglepetésre készül.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a HFL 2015-ös kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A nyitó hétvégén a HFL-ben szombaton a Budapest Wolves a Nyíregyháza Tigers együttesét fogadja, a Miskolc Steelers pedig a címvédő Budapest Cowbells csapatát látja vendégül. Vasárnap az Újpest Bulldogs a Bratislava Monarchs együttesével csap össze. A sorozat fináléjára a tervek szerint július 4-én kerül sor a BVSC Stadionban.

A sajtótájékoztatón Boda Gábor, a szövetség elnöke bejelentette, hogy a magyar válogatott várhatóan októberben Európa-bajnoki selejtezőt játszik, az ellenfél kilétére májusban derül fény, a párharc győztese pedig kijut a jövő évi B-csoportos kontinensviadalra. A nemzeti együttes szeptemberben vív felkészülés mérkőzést, a csehek ellen tervezett összecsapás a nemzeti csapat debütálása lesz.

A Nemzeti Sport Online-on az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is beszámolunk a fordulók eseményeiről!

Az első forduló párosítása
Az első forduló párosítása

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik