HFL: a Lázadók a címvédő után a Farkasokat is elkapták!

BENCSICS MÁRK, BUDAY ZOLTÁNBENCSICS MÁRK, BUDAY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2014.10.19. 21:13
null
Kántor Bálint harmadik, győztes touchdownját szerzi meg (Fotó: Bratincsák Péter)
A magyar amerikaifutball-elitliga (HFL) utolsó előtti játéknapján az Újbuda Rebels fordulatos mérkőzésen, 32–27-re legyőzte a Docler Wolvest, és lépett a november 15-i döntő kapujába. A forduló másik találkozóján a bajnok Budapest Hurricanes, ha nehezen is, de legyőzte a nyeretlen Győr Sharksot 28–20-ra.

 

ÚJBUDA REBELS–DOCLER WOLVES

Az eredetileg a Farkasok otthonának számító Vasas-pályán Storcz-percekkel kezdődött az első játékrész, hiszen Storcz András a Docler Wolves játékosa előbb egy elkapás majd egy mezőnygól révén szerzett pontokat a vendégcsapatnak (0–10). A Rebels azonban nem engedte ki a kezéből a meccset és egy hosszú Kocsis Péter elkapással még az első negyed végén szépítettek (6–10).

A második negyed is Wolves pontszerzéssel kezdődött: ezúttal Lenner Péter futott egy hatpontost. (6–17), erre azonban ismét volt válaszuk a hazaiaknak, sőt. Előbb a korábbi „Farkas" Cseperkáló Péter futott touchdownt, majd Németh Márton labdaszerzése után Kántor Bálint elkapásával átvette a vezetést a Rebels. (20–17)

A második félidőt hiába kezdte jól a Wolves Deák Balázs labdaszerzésének köszönhetően, pontokat ismételten a Rebels szerzett. Kántor újabb elkapása után már kilenc ponttal vezettek a Lázadók (26–17). Storcz azonban ismét villant és Wágner Olivér passzát elkapva felzárkóztatta a vendégeket. (26–24).

Storcznak a negyedik negyedre is jutott pontszerzése: 51 yardos mezőnygólja hibátlan volt és ezzel visszavette a vezetést a Docler Wolves (26–27). A találkozó utolsó perceiben azonban még egy nagy rohamba kezdett a Rebels, ami alatt többször negyedik kísérletre is sikerült előrehaladniuk, míg végül Váry Tamás találta meg Kántort egy 50 yardos passzal, aki ezzel a harmadik hatpontosát szerezte. (32–27) A Lázadók győzelmét akkor lehetett végleg elkönyvelni, amikor Végh Imre a szezonbeli harmadik interceptionjét szerezte és ezzel véget vetett a Farkasok utolsó nagy rohamának.

Ezzel a győzelemmel a Rebels először nyert a Wolves ellen és karnyújtásnyira került attól, hogy először játsszon a HFL döntőjében. Amennyiben az Újbuda nyer a Győr Sharks ellen akkor a Wolves-Hurricanes találkozó vesztese nem kvalifikálja magát a döntőbe.

„Fejben ez volt az első találkozó, ahol szerintem nem voltunk ott eléggé és emiatt kaptunk ki – értékelt Kovács István, a Wolves vezetőedzője. – Nem adhatjuk el ennyiszer a labdát, ha döntőbe akarunk jutni."

„Még nem jutottunk be a döntőbe, hiszen nyernünk kell a Sharks ellen a jövő héten – hangsúlyozta Karim Trabelsi a Rebels vezetőedzője. – A speciális egységgel nem vagyok elégedett, de a támadósor elég jól játszott ahhoz, hogy nyerjünk."

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a HFL 2014-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

BUDAPEST HURRICANES–GYŐR SHARKS

A forduló másik mérkőzésén nyolc nap leforgása alatt második alkalommal néztek farkasszemet a Budapest Hurricanes és a Győr Sharks játékosai. Múlt héten a Hurrikánok magabiztosan, 48–13-ra nyertek a Cápák ellen. A mai mérkőzés is jól indult a Hurricanes számára, Troy Rice elkapásával hamar megszerezték a vezetést (7–0). Az előző találkozót kihagyó Hegedűs Dániel futásával még az első játékrészben egyenlített a Sharks és hamar jelezték, hogy nehéz napjuk lesz a Hurrikánoknak (7–7).

A második negyed is hasonló forgatókönyv szerint alakult, Bencsics Márk passzából Madarassy Kristóf szerezte meg idei első hatpontosát, amire Kövecses Attila válaszolt 3 yardos futott touchdownnal. A Cápák extra pontja viszont kimaradt, így a félidei szünetre egypontos Hurricanes előnnyel vonulhattak a csapatok (14–13).

A második félidőt a Sharks kezdte jobban, Jeszenszki Dávid szerezte meg Bencsics passzát, majd Pápai Róbert 4 yardos futásával a mérkőzés folyamán először vették át a vezetést (14–20). A Hurrikánok viszont tartották a lépést, és nem sokkal később Czirók Márton 3 yardos futásával visszavették a vezetést (21–20)

Az utolsó játékrész nagyon hamar elrepült a rengeteg futásból álló győri támadások miatt. A Sharks azonban nem tudott megújulni, így nem sikerült az újabb fordítás. Sőt, néhány perccel a vége előtt a Hurricanes bebiztosította győzelmét Danku Dávid 20 yardos elkapott touchdownjával (28–20).

A Lázadók győzelmével biztossá vált, hogy minden az utolsó játéknapon fog eldőlni. Amennyiben a Rebels megnyeri utolsó mérkőzését is, helyük biztossá válik a november 15-i mérkőzésen, és a WolvesHurricanes összecsapás győztesével vívhatják meg a döntőt. Amennyiben a Sharks óriási meglepetésre legyőzné a Rebelst, akkor megismétlődne az elmúlt két év döntőjének párosítása.

HFL 2014
5. FORDULÓ
Újbuda Rebels–Budapest Wolves 32–27 (6–10, 14–7, 6–7, 6–3)
Budapest Hurricanes–Győr Sharks 28–20 (7–7, 7–6, 7–7,7–0)

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Budapest Hurricanes 5 4 1 186–146 0.750
2. Docler Wolves 5 3 2 195–125 0.667
3. Újbuda Rebels 5 3 2 124–115 0.667
4. Győr Sharks 5 0 5 80–199 0.000
A HFL 2014-ES MENETRENDJE
Időpont Hazai csapat vendégcsapat Helyszín
2014. 09. 07. Budapest Hurricanes Docler Wolves 55–42
2014. 09. 07. Győr Sharks Újbuda Rebels 9–21
2014. 09. 14. Docler Wolves Újbuda Rebels 24–0
2014. 09. 14. Győr Sharks Budapest Hurricanes elhalasztották
2014. 09. 27. Újbuda Rebels Budapest Hurricanes 27–28
2014. 09. 27. Győr Sharks Docler Wolves 19–44
2014. 10. 04. Budapest Hurricanes Újbuda Rebels 27–44
2014. 10. 04. Docler Wolves Győr Sharks 58–19
2014. 10. 11. Győr Sharks Budapest Hurricanes 48–13
2014. 10. 19. Budapest Hurricanes Győr Sharks 28–20
2014. 10. 19. Újbuda Rebels Docler Wolves 32–27
2014. 10. 25. Docler Wolves Budapest Hurricanes
2014. 10. 26. Újbuda Rebels Győr Sharks
2014. 11. 15. Döntő BVSC-stadion

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik