Luck lett az 1/1-es, a címvédő futót választott

Vágólapra másolva!
2012.04.27. 01:39
null
Roger Goodell komisszár (balra) a 2012-es drafton először Andrew Lucknak gratulálhatott (Fotó: nfl.com)
Címkék
Magyar idő szerint hajnali 2 órától kezdve lezajlott a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) uborkaszezonjának legjelentősebb eseményének számító játékosbörze (draft) 1. köre. Elsőként az utolsó helyen záró Indianapolis Colts választotta a Stanford irányítóját, Andrew Luckot, utolsóként pedig a címvédő New York Giants vitte a Virginia Tech futóját, David Wilsont.

Idén speciális helyzet állt elő, hiszen már napokkal a draft kezdete előtt a Colts hivatalosan is bejelentette, hogy az első választási joggal Andrew Luckot, a Stanford egyetemet elhagyó irányítót választja ki. Adná magát a kérdés, hogy ki lehet akkor a másodikként elkelő játékos, de gyakorlatilag ez is nyílt titok, a Washington Redskins a Heisman-díjas Robert Griffin III-ért még az „életét” is odaadta.

Nem sokkal a draft előtt a Cleveland Browns úgy gondolta, hogy biztosra megy, és bejelentkezett a Minnesota Vikingsnál az 1/3-ért. A Vikingek az 1/4 mellé megszerezték a Barnák 4., 5. és 7. körös választási jogukat is.

A Colts nem húzott meglepőt, elvitték Andrew Luckot, így a legutóbbi 15 draftból 12-szer irányítót vittek elsőként. Luck 38 mérkőzéses egyetemi pályafutása során 1 064 passzkísérletének 67 százalékát kapták el a társai, ezekből 9 430 yardot és 82 touchdownt szerezve – mindössze 22 interception (az ellenfél védője kaparintja meg az irányító passzát) ellenében. Luckot kétszer választották meg a konferencia legjobb támadójának – Pac-10 (2010) illetve Pac-12 (2011) –, és kétszer végzett a második helyen az NCAA év játékosának járó Heisman-trófea szavazásán (2010-ben a későbbi 1/1-es Cam Newton, 2011-ben Robert Griffin III mögött). Luckról bővebben ide kattintva olvashat!

A Washington Redskins is hozta a papírformát: az egyetemi liga (NCAA) előző szezonjának legjobbjának választott (Heisman-díjas) Robert Griffin III kezébe helyezi a franchise sorsát.

A Cleveland Browns bejelentette, az Alabama kiváló futóját, Trent Richardsont húzza az 1/3-as cetlivel. A Minnesota Vikings a USC bal oldali tackle-jét (támadófalemberét), Matt Kalilt választott, míg a Jacksonville Jaguars feljött az 1/5-re (az 1/7 mellé 4. körös pickjüket adták a Jaguárok) Justin Blackmonért.

A Dallas feljött az 1/6-ra a 14. helyről, a második körös pickjüket is felhasználva! A Cowboys az LSU cornerbackjét, Morris Claiborne-t szerezte meg, erősítve ezzel secondaryjét. A Tampa Bay is hátsó részlegét erősítette meg a legjobb safety tehetséggel, Mark Barronnal.

1/8-ra elkelt a 3. irányító is, a Miami Dolphins a Texas A&M-nél elkapóként kezdő Ryan Tannehillt húzta. A Carolina Panthers a Boston szerelőkirályát, Luke Kuechlyt szerezte meg linebackersorába.

A top10 utolsó választásával Buffalóba került a South Carolina cornerbackje, Stephon Gilmore. A combine egyik legnagyobb edzésmenője, Dontari Poe a Kansas City Chiefsben folytatja pályafutását.

Hosszú trade-mentes percek után a Philadelphia Eagles cserélt a Seattle Seahawksszal, az 1/12-ért az 1/15 mellett egy 4. és egy 6. körös picket adtak a Sasok a Mississippi State védőfalemberéért, Fletcher Coxért.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő                                            partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

Az Arizona Cardinals elkapót vitt Michael Floyd személyében, aki Larry Fitzgerald mellett vélhetőleg rendesen lubickolhat.

A Pintyek csoportriválisa, a pickgyűjtögető Rams 1/14-re végre választott, az LSU fiatal védőfalemberét, Michael Brockerst húzták a Kosok.

A nap első komoly meglepetését a Seattle Seahawks produkálta, amikor 1/15-re kihúzták a korábban 2-3. körre várt Bruce Irvint.

A Jets a tavalyi Muhammad Wilkerson választás után ismét 1. körös defensive endet vitt, Quinton Coples személyében, aki, ha motivált tud maradni, nagy erősítés lehet csapatának.

A Cincinnati Bengals első választási jogával a bajnok Alabama cornerbackjével, Dré Kirkpatrickkel erősítette meg védősorát. Leon Hall Achilles-ín-szakadása miatt, és a többi játékos képességbeli korlátai miatt mindenképpen szükség volt egy cornerre.

A San Diego Chargers Melvin Ingrammel, a Chicago Bears Shea McClellinnel turbózta fel pass rusher-részlegét.

SZAVAZÁS

Ön szerint a Patriots hajt végre cserét az első körben?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A New England Patriots hosszú évek után először nem hátrafelé, hanem előre mozgott a drafton, 1/21-re jöttek fel az 1/27+3. körös pickért cserébe. A Tennessee Titans Griffin kedvenc elkapóját, Kendall Wrightot szerezte meg. A Patriots Chander Jonesban látja a pass rush problémájának megoldását, míg a Cleveland Browns Brandon Weedent vitte Colt McCoy nyakára.

A Detroit Lions Reiley Reiff-fel, a Pittburgh Steelers pedig David DeCastróval erősítette meg támadófalát, mindkettő parádés pick.

A New England Patriots ismét feltrade-elt, egy 4. körös picket adott az 1/31 mellé az Alabama linebackerjéért, Dont’a Hightowerért. Mayo és Spikes úgy látszik kevés volt Bill Belichicknek.

A Houston Texans Whitney Mercilusszal pótolta a Buffalóhoz távozó Mario Williamst, a Cincinnati Bengals pedig bár elpasszolta DeCastrót, de csak behúzott egy guardot, Kevin Zeitlert.

A Green Bay Packers Clay Matthews után újabb USC pass rushert szerzett Nick Perry személyében, a Minnesota Vikings pedig egy 4. körös választási jogot a 2/3-hoz hozzácsapva megszerezte a Baltimore Ravens pickjével Harrison Smitht, 1997 óta az első elsőkörös Notre Dame-védő.

ÚJ REKORD
A 2012-es draft első körében 19 olyan játékos kelt el, aki még a következő idényben is járhatott volna egyetemre, ehelyett profinak állt, ezzel pedig megdőlt a 2010-es rekord – akkor 17-en keltek el nem végzősként.

A San Francisco 49ers is kiválasztott egy nemrég még 3. körös játékosnak tartott tehetséget, az Illinois elkapóját, A.J. Jenkinst, a Tampa Bay pedig feltrade-elt a Boise State futójáért, Doug Martinért, aki LeGarrette Blount dolgát könnyítheti meg.

A nap utolsó választási jogával a címvédő New York Giants vitte a Virginia Tech futóját, David Wilsont. Folytatás péntekről szombatra virradóra, 1 órától a 2. körrel.

1. KÖR
1. Indianapolis Colts (2-14) Andrew Luck, QB (Stanford)
2. Washington Redskins (5-11)
Robert Griffin III, QB (Baylor)
3. Cleveland Browns (4-12) Trent Richardson, RB (Alabama)
4. Minnesota Vikings (3-13) Matt Kalil, OT (USC)
5. Jacksonville Jaguars (5-11) Justin Blackmon, WR (Oklahoma State)
6. Dallas Cowboys (8-8)
Morris Claiborne, CB (LSU)
7. Tampa Bay Buccaneers (4-12) Mark Barron, S (Alabama)
8. Miami Dolphins (6-10) Ryan Tannehill, QB (Texas A&M)
9. Carolina Panthers (6-10) Luke Kuechly, LB (Boston)
10. Buffalo Bills (6-10) Stephon Gilmore, CB (South Carolina)
11. Kansas City Chiefs (7-9) Dontari Poe, NT (Memphis)
12. Philadelphia Eagles (8-8) Fletcher Cox, DT (Mississippi State)
13. Arizona Cardinals (8-8) Michael Floyd, WR (Notre Dame)
14. St. Louis Rams (2-14) Michael Brockers, DT (LSU)
15. Seattle Seahawks (7-9) Bruce Irvin, DE/OLB (West Virginia)
16. New York Jets (8-8) Quinton Coples DE/OLB (North Carolina)
17. Cincinnati Bengals* (9-7)
Dré Kirkpatrick, CB (Alabama)
18. San Diego Chargers (8-8) Melvin Ingram, DE/OLB (South Carolina)
19. Chicago Bears (8-8) Shea McClellin, DE/OLB (Boise State)
20. Tennessee Titans (9-7) Kendall Wright, WR (Baylor)
21. New England Patriots* (13-3) Chander Jones, OLB (Syracuse)
22. Cleveland Browns (4-12)
Brandon Weeden, QB (Oklahoma State)
23. Detroit Lions * (10-6) Riley Reiff, OT (Iowa)
24. Pittsburgh Steelers * (12-4) David DeCastro, OG (Stanford)
25. New England Patriots* (13-3) Dont’a Hightower, LB (Alabama)
26. Houston Texans* (10-6) Whitney Mercilus, OLB (Illinois)
27. Cincinnati Bengals* (9-7) Kevin Zeitler, OG (Wisconsin)
28. Green Bay Packers* (15-1) Nick Perry, OLB (USC)
29. Minnesota Vikings (3-13)
Harrison Smith, S (Notre Dame)
30. San Francisco 49ers* (13-3)

A.J. Jenkins, WR (Illinois)

31. Tampa Bay Buccaneers (4-12)
Doug Martin, RB (Boise State)
32. New York Giants* (9-7) David Wilson, RB (Virginia Tech)
*Rájátszásba jutott csapatok. Minél tovább jutott egy együttes, annál később húzhat.
1/2: Az St. Louis Rams adta a Washington Redskinsnek az 1/6+2/7+2013/1+2014/1-ért
1/6: Lásd az 1/2-t érintő cserét
1/17: Az Oakland Raiders adta a Cincinnati Bengalsnak a Carson Palmer-cserében
1/22: Az Atlanta Falcons adta a Cleveland Brownsnak a 2011/1/6-ot érintő cserében
1/27: A New Orleans Saints adta a New England Patriotsnak a 2011/1/28-at érintő cserében
Draftnapi cserék
1/3:
A Minnesota Vikings adta a Cleveland Brownsnak az 1/4+4/5+5/4+7/4-ért cserébe
1/4:
Lásd az 1/3-at érintő cserét
1/5:
A Tampa Bay Buccaneers adta a Jacksonville Jaguarsnak az 1/7+4/6-ért cserébe
1/6:A St. Louis Rams adta a Dallas Cowboysnak az 1/14+2/13-ért cserébe
1/7:
Lásd az 1/5-ös cserét
1/12:A Seattle Seahawks adta a Philadelphia Eaglesnek az 1/15+4/19+6/2-ért cserébe.
1/15:
Lásd az 1/12-es cserét
1/21:
A Cincinnati Bengals adta a New England Patriosnak az 1/27+3/30-ért cserébe
1/25:
A Denver Broncos adta a New England Patriotsnak az 1/31+4/31-ért
1/27:
Lásd az 1/21-et érintő cserét
1/29:A Baltimore Ravens adta a Minnesota Vikingsnek a 2/3+4/3-ért
1/31:
Lásd az 1/25-öt érintő cserét
1/31:
A Denver Broncos adta a Tampa Bay Buccaneersnek a 2/4-ért és a 4. körös választási jogok felcseréléséért

A BOWL.HU ÉLŐ DRAFTELEMZÉSÉT ITT NÉZHETI VISSZA!


Video streaming by Ustream
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik