Amerikai futball: sorsdöntő hétvége előtt a magyar csapatok

BUDAY ZOLTÁNBUDAY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2013.06.07. 18:01
null
A Budapest Hurricanes szombaton újra összecsap a Bratislava Monarchs csapatával (Fotó: Bratincsák Péter)
A tavaszi szezon során négy versenysorozatban indulnak a magyar amerikaifutball-csapatok. Míg a Közép-kelet-európai Interliga (CEI) a Budapest Hurricanes és az Újbuda Rebels, a Közép-európai Futball-liga (CEFL) pedig a Budapest Wolves versenyez, addig a magyar Divízió I és Divízió II küzdelmeiben 9-9 csapat indul.

 

 

A hétvégi rangadó: Budapest Hurricanes–Bratislava Monarchs szombat, 15.00 – 14.45-től élőben követhető!

A Budapest Hurricanesnek elengedhetetlen, hogy győzzön szombaton ahhoz, hogy életben tartsa esélyeit a végső győzelemre a Közép-kelet-európai Interliga (CEI) versenysorozatban. Az ellenfél a Bratislava Monarchs, amely idén már egy drámai meccsen hosszabbítás után 35–33-ra megverte a budapesti csapatot Pozsonyban. Ezt a vereséget egy másik követte hazai pályán a Topolcany Kings ellen, ami nagyon nehéz helyzetbe sodorta a Hurrikánokat. A visszavágón Nagytapolcsányban ráadásul tartalékosan – többek között csereirányítóval – kellett kiállnia a magyar csapatnak, ám így is sikerült a bravúr, 41–-31-re felülmúlta a több magyar játékost felvonultató házigazdát. Egy Pozsony elleni győzelem esetén karnyújtásnyira kerülhetne a Hurricanes a döntőtől – csak úgy, mint az Újbuda Rebels ha meg tudná ismételni a Hurrikánok nagytapolcsányi bravúrját. A Hurricanes–Monarchs mérkőzést a helyszínen a Népligetben, az Építők Stadionban lehet végig szurkolni vagy – Közép-Európában egyedülálló módon – élőben megtekinteni a www.rollingnews.tv oldalon.

CEI

A sorozat idén első alkalommal fut a nemzetközi szövetségi égisze alatt, de korábban már kétszer is megrendezték – még az európai szövetség irányítása mellett –, és előbb a Győr Sharks (a szerb Pancsevo Panthers elleni döntőben), majd a Nyíregyháza Tigers (épp a Bratislava Monarchs ellen) nyerte meg. A mostani kiírásban két szlovák csapat a Bratislava Monarchs és a Topolcany Kings valamint két magyar csapat, az említett Budapest Hurricanes mellett a Újbuda Rebels küzd meg az első IFAF CEI trófeáért. A magyar csapatok egyelőre gyengébben szerepelnek, hiszen mindkét csapat kikapott hazai pályán a Topolcanytól és Pozsonyban is. A Lázadók eddigi egyetlen győzelme hazai pályán született a Monarchs ellen, míg a Hurricanesnek Nagytapolcsányban sikerült győznie.

A CEI ÁLLÁSA
1. Topolcany Kings 3 2 1 108–61 0.667
2. Bratislava Monarchs 3 2 1 86–64 0.667
3. Budapest Hurricanes 3 1 2 87–86 0.333
4. Újbuda Rebels 3 1 2 38–108 0.333


CEFL

A Közép-európai Futball-liga (CEFL) 2006 óta kerül megrendezésre és 2007 óta a Budapest Wolves is állandó résztvevője a sorozatnak. A Farkasok már kétszer, 2007-ben és 2011-ben is eljutottak a sorozat döntőjéig azonban mindkét alkalommal egypontos vereséget szenvedtek a Belgrádi Farkasoktól, azaz a Vukovi Beogradtól. Emellett kétszer került elődöntőbe a csapat, ekkor a Ljubljana Silverhawks valamint ismételten az örökrivális Vukovi ejtette ki.

A Farkasoknak idén már nincs esélyük a döntőbe kerülni, hiszen nem tudnak már odaérni az alapszakasz második helyére. Sőt, egy győzelem megszerzése is nagy bravúr lenne a magyar címvédőtől, mivel már csak idegenben játszanak a Ljubljana Silverhawksszal és a Vukovi Beograddal, és mindkét csapat nagy különbséggel tudta legyőzni a legjobb magyar csapatot Budapesten. Esélyt adhat a Farkasoknak, hogy a Vukovi – csak úgy, mint az eddigi összes CEFL szezonban – már bejutott a döntőbe így talán az utolsó mérkőzésen pihenteti kulcsjátékosait. A Budapest Wolves vasárnap Szlovéniába látogat, hogy megmérkőzzön a Ljubljana Silverhawks csapatával.

A CEFL ÁLLÁSA
1. Vukovi Beograd 4 4 180–75 1.000
2. Kragujevac Wild Boars 4 3 1 145–89 0.750
3. Ljubljana Silverhawks 4 1 3 103–155 0.250
4. Budapest Wolves 4 4 86–195 0.000

Divízió I

Magyarországon a Divízió I-et, valamint annak jogelődjeit 2005 óta rendezik meg. Az első döntőt elsöprő különbséggel nyerte meg a Budapest Wolves a Debrecen Gladiators ellen. A fővárosi csapat azóta is minden egyes magyar bajnokságot megnyert, amelyikben elindult így a Divízió I-ben négyszer sikerült diadalmaskodnia, minden évben különböző alakulatot legyőzve. 2006-ban és 2007-ben is a Győr Sharks tudta kihasználni a Wolves hiányát, a Cápák mindkét szezon döntőjében a Debrecen Gladiators csapatát múlták felül. 2011-től a Divízió I. a liga átszervezésének köszönhetően már a másodosztálynak volt tekinthető az ősszel megrendezésre kerülő Hungarian Football League (HFL) mögött. 2011-ben a Nyíregyháza Tigersnek, míg 2012-ben a Dunaújváros Gorillaznak sikerült elhódítania a trófeát, a második helyezett mindkét évben a Békéscsaba Raptors csapata lett. A Divízió I döntőjét július 13-án rendezik a BKV Stadionban, a bajnokság győztese elnyeri a jogot a HFL-ben való indulásra.

Egy fordulóval a 2013-as Divízió I-es alapszakasz vége előtt a címvédő Dunaújváros Gorillaz és a tavalyi szezonban újraélesztett Budapest Cowboys áll a tabella élén. Amennyiben legyőzik az utolsó fordulóban a Budapest Titans, valamint az Eger Heroes csapatát akkor ezen két csapatnak jut ki a pihenőhét a 2013-as rájátszásban. A rájátszásba már biztosan bejutott a Tata Mustangs, az Eger Heroes, a Budapest Titans és az elmúlt két év ezüstérmese a Békéscsaba Raptors is. Az alapszakasz utolsó fordulójában a Szolnok Soldiersnek meglepetést kell okoznia, és le kell győznie a Tata Mustangs csapatát ahhoz, hogy kiharcolják a bennmaradás jogát a Jászberény Wolverinesszel szemben.

A DIVÍZIÓ I ÁLLÁSA
1. Dunaújváros Gorillaz 5 4 1 169–47 0.800
2. Budapest Cowboys 5 4 1 140–48 0.800
3. Tata Mustangs 5 4 1 147–92 0.800
4. Eger Heroes 5 3 2 159–63 0.600
5. Budapest Titans 5 3 2 157–78 0.600
6. Békéscsaba Raptors 5 3 2 163–102 0.600
7. Miskolc Steelers 5 1 4 27–136 0.200
8. Jászberény Wolverines 6 1 5 21–269 0.167
9. Szolnok Soldiers 5 5 24–172 0.000


Divízió II

Az első Divízió II-es bajnokságot 2007-ben írta ki a Magyar Amerikaifutball-szövetség. Ennek az osztálynak a célja az új, kisebb létszámú alakulatok versenyeztetése, valamint a nagyobb csapatok utánpótlás csapatai is ebben a versenysorozatban vesznek részt. Az első bajnokságot a Budapest Cowboys csapata nyerte megelőzve a North Pest Viperst és így kivívva az indulás jogát a Divízió I-ben. A Zala Predators 2008-ban a Nyíregyháza Tigers, míg 2009-ben a Dunaújváros Gorillaz ellen maradt alul a döntőben. 2010-ben a Miskolc Steelers vívta ki magának a feljutást egy veretlen szezonnal, ahogy tette azt 2011-ben elsöprő fölénnyel az új csapatként indult Budapest Hurricanes is. Tavaly jutott be először utánpótlás csapat a döntőbe, igaz akkor egyből kettő is, hiszen a Budapest Cowboys második csapatának az Újbuda Rebels második csapatát sikerült legyőznie a BKV Előre Stadionban rendezett döntőben.

A Lázadók második számú alakulatának minden esélye megvan a javításra, hiszen a két évvel ezelőtti ezüstérmes Újpest Bulldogsszal egyetemben veretlenül zárta az alapszakaszt, így a két csapat pihenhet a rájátszás első hetében. A rájátszásban mellettük még a Budapest Hurricanes 2, a Haladás Crushers, a Budapest Wolves 2 és a Szekszárd Bad Bones fog megküzdeni a feljutásért. A Divízió II. döntője a Divízió I. döntő előtt kerül megrendezésre július 13-án a BKV Stadionban.

A DIVÍZIÓ II ÁLLÁSA
1. Újpest Bulldogs 6 6 236–28 1.000
2. Újbuda Rebels 2 6 6 208–82 1.000
3. Budapest Hurricanes 2 5 3 2 208–141 0.600
4. Budapest Wolves 2 5 3 2 142–132 0.600
5. Haladás Crushers 5 3 2 122–76 0.600
6. Szekszárd Bad Bones 5 2 3 112–206 0.400
7. Dabas Sparks 5 1 4 58–189 0.200
8. Debrecen Gladiators 5 5 93–205 0.200
Pécs Gringos* 6 6 0–120 0.000
*A Pécs Gringos visszalépett a bajnokságtól, mérkőzései 20–0-s különbséggel lettek jóváírva az ellenfeleknek.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik