NFL: a Miami az első négy meccs után az irányítóját is elveszítette

Vágólapra másolva!
2011.10.07. 09:13
Címkék
Az NFL-ben négy mérkőzés után nyeretlen Miami Dolphins elveszítette az irányítóját, Chad Henne-t, aki vállműtéten esett át, és ebben az idényben többször már nem lép pályára.

A Dolphins a New York Giantstől kedden menesztett veterán Sage Rosenfelst szerződtette a helyére, míg a kezdőcsapatban Matt Moore, a gárda eddigi csereirányítója kap majd helyet. A most hétvégén szabadnapos Miami legközelebb október 17-én a New York Jets ellen játszik.

Henne a San Diego ellen sérült meg – két éve Chad Pennington, a Dolphins akkori irányítója szintén a Chargers elleni mérkőzésen szenvedett súlyos vállsérülést, azután vált Henne kezdő irányítóvá.

A St. Louisban Danny Amendola elkapó és Bradley Fletcher cornerback idénye ért véget könyök-, illetve térdsérülés miatt.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
1 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
2 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
2 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
3 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
3 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik