NFL: Vick visszatért Atlantába, megsérült, az Eagles kikapott

Vágólapra másolva!
2011.09.19. 06:05
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén az Atlanta Falcons hazai pályán 35–31-re legyőzte a Philadelphia Eaglest.

Michael Vick „hazatért”. Az Eagles irányítóját tudniillik a 2001-es játékosbörze első választási jogával éppen az Atlanta Falcons szerezte meg, és a Sólymok színeiben játszott egészen a 2006-os idény végéig, amikor is az ismert kutyaviadal szervezések miatt börtönbe került.

A találkozót a hazaiak kezdték jobban, és Roddy White 2 yardos TD-elkapásával megszerezték a vezetést (7–0). A második negyed elején előbb (Jeremy Maclin 5 yardos elkapása után) egyenlített (7–7), majd az újonc Alex Henery 22 yardos mezőnygólja után a vezetést is megszerezte a Philadelphia (7–10), hogy mégse Vickék vonuljanak előnnyel pihenőre, arról pedig Tony Gonzalez gondoskodott, aki 4 yardos elkapásával 14–10-re módosított az állást.

A második félidő elején (Vick harmadik labdaeladása után – három fumble (két vesztett) után interceptiont dobott az irányító) Gonzalez újabb hatpontosa, majd a sikeres jutalomrúgás után már 11 ponttal vezetett az Atlanta (21–10), ám Maclin újabb, ezúttal 36 yardos TD-elkapása, majd LeSean McCoy 8, illetve 2 yardos futása után 31–21-re már a Sasok vezettek.

Utóbbi játék előtt nyaksérülést szenvedett Vick, ám a helyére beálló Mike Kafka játékára sem lehetett sok panasza a Philadelphiának. Nem úgy a védelemre! Bár Matt Ryan átadását két alkalommal is a védők halászták le (Nnamdi Asomugha és Asante Samuel), a hazaiak irányítója a záró játékrészben Ovie Mughellinek már negyedik TD-passzát adta a mérkőzés során, majd a 114 yardig jutó Michael Turner TD-je után ismét a hazaiak vezettek (35–31).

A mérkőzés során összességében 171 elkapott yardot szerző Maclin vezényletével villámgyorsan haladtak a Falcons célzónája felé a Sasok, ám az ifjú elkapó nagy bánatára épp a legfontosabb, 4. és 4 alkalmával nem tudta előrevetődve megszelídíteni a tojást, így visszakerült a labda Ryanékhez, akik 3 térdelés után puntoltak egyet, de DeSean Jackson ezúttal nem tudott csodát tenni a visszahordásnál, majd az utolsó másodperces Hail Mary sem jött össze Kafkának (aki mindössze ezt a két passzkísérletét hibázta el), így a Falcons, ha nem is könnyen, de legyűrte a Philadelphiát.

A korábbi vasárnapi mérkőzésekről ide kattintva olvashat!

NFL 2011, ALAPSZAKASZ
2. FORDULÓ, VASÁRNAP ESTI MÉRKŐZÉS
Atlanta Falcons–Philadelphia Eagles 35–31 (7–0, 7–10, 7–21, 14–0)

Legfrissebb hírek

Három gólt szerzett, továbbra is hibátlan hazai pályán a Barcelona

Spanyol labdarúgás
5 perce

Európai kézilabdaligák: Papp Nikoletta három gólt lőtt az Európa-ligában

Kézilabda
8 perce

A Napoli a borzasztó kezdés után is nyert Genovában; a Torino pontot mentett Firenzében

Olasz labdarúgás
17 perce

Öt különböző nemzet nyerte meg az első nap öt versenyszámát – éremtáblázat

Téli olimpia 2026
43 perce

Moon Wonjun minden távon indul a téli olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Döntő szettben győzte le a Kaposvárt a Nyíregyháza a női röplabda Extraligában

Röplabda
1 órája

A nagy rivális letaszította Portugáliát a trónról, Spanyolország nyolcadszor futsal Európa-bajnok

Minden más foci
1 órája

Téli olimpia: kettős japán győzelem a férfi hódeszkások között big airben

Téli olimpia 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik