NFL: Haynesworth fellebbez felfüggesztése ellen, Shanahan indokol

Vágólapra másolva!
2010.12.08. 16:00
null
Albert Haynesworth napjai meg vannak számlálva a Washington Redskinsnél (fotó: Action Images)
Címkék
Albert Haynesworth azt fontolgatja, hogy fellebbez a Washington Redskins döntése ellen, és törölteti felfüggesztését. Az NFL-ben szereplő klub azért küldte „fizetés nélküli szabadságra" védekező falemberét, hogy Haynesworth ellentéte elfajult Mike Shanahan vezetőedzővel.

A játékos elleni szankcióról a klub nem közölt részleteket, de a csapat irányítását a nyáron átvevő, Haynesworth-szel a védelem rendszerének átalakítása miatt munkája kezdete óta vitázó Shanahan kiállt a sajtó elé, és elmondta, mi is áll a háttérben.

„Annak ellenére, hogy többször is megkértük, viselkedjen a szerződésében foglaltak szerint, folyamatosan ellenállt az edzői stáb törekvéseinek, nem volt hajlandó az együttműködésre – mondta Shanahan. – Többek között visszautasította, hogy pályára lépjen bizonyos játékszituációk során, többször is jelezte a védelem edzőinek, hogy nem akar úgy játszani, hogy az ellenfél első vagy a második kísérleténél négy helyett öt defensive back van a pályán.Nemcsak az edzéseken tagadta meg az edzők utasításait, hanem a mérkőzések során is."

„Albert a minap közölte Bruce Allen igazgatóval, hogy velem többé nem áll szóba. Egy játékos játékjogának felfüggesztése nem olyan döntés, amit könnyedén meghozok, de a helyzet odáig fajult, hogy nem volt más megoldás" – jelentette ki Shanahan.

A Washington azért választotta a felfüggesztést a kirúgás helyett Haynesworth esetében, mert ha szerződést bontott volna vele, más csapatok megszerezhették volna. Így viszont a holt idényben elcserélheti a klub, és ha nem is értékesítheti eredeti szintjén, valamit kaphat cserébe.

Legfrissebb hírek

A milánói-cortinai téli olimpia megnyitója

Téli olimpia 2026
7 perce

Megszerezte negyedik győzelmét a Vasas a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
7 perce

Megműtötték Jakob Ingebrigtsen Achilles-inát

Atlétika
20 perce

Az MLS-ben kötött ki James Rodríguez – hivatalos

Minden más foci
30 perce

Gyász: elhunyt Vásáry Tamás zongoraművész

Egyéb egyéni
38 perce

Kosárlabda: a Szolnok könnyedén győzött a Pécs ellen

Kosárlabda
42 perce

Gyász: elhunyt Keleti Éva fotóművész

Egyéb egyéni
46 perce

Labdarúgó NB I: Kisvárda–Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik