NFL: Reggie Bush meggyógyult, készen áll a visszatérésre

2010.10.26. 16:29
Címkék
Reggie Bush, a címvédő New Orleans Saints futójátékosa a héten újrakezdi az edzéseket, és ha jól érzi magát, vasárnap pályára lép a Pittsburgh Steelers elleni mérkőzésen. A kiváló játékos eddig öt találkozót hagyott ki szárkapocscsonttörés miatt.

Bush az elmúlt hetekben fizioterápiás kezelésen vett részt, az orvosok által az utóbbi napokban elvégzett teszteken jól reagált a lába a terhelésekre. A hét végén hazai pályán a nem túl acélos Cleveland ellen 30–17-re kikapó Saintsnek nagy szüksége van első számú futójátékosára, mert jelenleg csak a harmadik helyen áll a Nemzeti főcsoport Déli divíziójában.

Szintén bizakodik Darrelle Revis, a New York Jets elkapókra specializálódott hátvédje, aki korábban két találkozót hagyott ki térdszalaghúzódása miatt. Bár azóta két találkozón is szerepelt, nem volt jó formában, a Minnesota és a Denver ellen is gyengélkedett. Revis hétfőn azzal állt az újságírók elé, hogy százszázalékos állapotban van.

Legfrissebb hírek

Az RFEF hivatalosan is bejelentette Luis de la Fuente szerződéshosszabbítását

Spanyol labdarúgás
8 perce

La Liga: a Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
10 perce

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
13 perce

„Hiba volt. Sajnálom” – Xhaka elismerte a hamisítást, kikerült a svájci keretből

Minden más foci
16 perce

A válogatott szünetben kicserélik a Bozsik Aréna gyepszőnyegét – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 perce

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
24 perce

Heti program: az NL-ben játszik a magyar válogatott, NFL, F1

Magyar válogatott
28 perce

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
40 perce