NFL: Brett Favre bokatörést szenvedett, de nincs szükség műtétre
Vágólapra másolva!
2010.10.25. 22:26
Megosztás
Vágólapra másolva!
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Minnesota Vikings 41 éves irányítója, Brett Favre bal bokájában eltört két csont, állítja Brad Childress vezetőedző.
Favre sorozata véget
érhet (Fotó: Action Images)
Favre sorozata véget érhet (Fotó: Action Images)
A legendás irányító a korábbi csapata (Green Bay Packers) elleni vasárnap esti rangadó 3. negyedében szenvedett sérülést, és bár a mérkőzés után még saját lábán ment el a sajtótájékoztatóra, nem tudott már ránehezedni bal lábára.
Childress elmondása szerint nem lesz szükség műtétre, viszont speciális rögzítőcsizmát kénytelen viselni Favre, amíg rendbe nem jön sérülése, akinek ráadásul a jobb könyöke is fáj.
Ezzel több, mint valószínű, hogy a hétvégi New England Patriots elleni mérkőzésen nem tud sorozatbeli 292. mérkőzésére kiállni – bár egyelőre a csapat háza táján még nem vetették el játékát – ezesetben pedig Tarvaris Jackson kezdhet a Hazafiak ellen.
A vasárnapi mérkőzésekről szóló összefoglaló cikkünket ide kattintva érheti el, a Fűzővel kifelé! hétfő esti rangadó-beharangozóját pedig itt érheti el!Favre sorozata véget
érhet (Fotó: Action Images)A legendás irányító a korábbi csapata (Green Bay Packers) elleni vasárnap esti rangadó 3. negyedében szenvedett sérülést, és bár a mérkőzés után még saját lábán ment el a sajtótájékoztatóra, nem tudott már ránehezedni bal lábára.
Childress elmondása szerint nem lesz szükség műtétre, viszont speciális rögzítőcsizmát kénytelen viselni Favre, amíg rendbe nem jön sérülése, akinek ráadásul a jobb könyöke is fáj.
Ezzel több, mint valószínű, hogy a hétvégi New England Patriots elleni mérkőzésen nem tud sorozatbeli 292. mérkőzésére kiállni – bár egyelőre a csapat háza táján még nem vetették el játékát – ezesetben pedig Tarvaris Jackson kezdhet a Hazafiak ellen.
A vasárnapi mérkőzésekről szóló összefoglaló cikkünket ide kattintva érheti el, a Fűzővel kifelé! hétfő esti rangadó-beharangozóját pedig itt érheti el!