San Franciscóban csupán a múltat ünnepelhették

2010.09.21. 10:36
null
Drew Brees 254 passzolt yarddal segítette a New Orleanst (Fotó: Action Images)
Címkék
A New Orleans Saints szinte végig vezetve, ám igencsak kiélezett végjátékban 25–22-re legyőzte vendéglátóját, a San Francisco 49erst a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) hétfő esti mérkőzésén.

A San Franciscó-iak a félidőben visszavonultatták Jerry Rice legendás 80-as számú mezét, és ezzel nagyjából le is tudták az erre az estére rendelt ünnepelni valót, csapatuk ugyanis legfeljebb nyomaiban és rövid időre emlékeztetett a Rice-féle csillogó, nyolcvanas-kilencvenes évekbeli alakulatra. Igazából nem is számíthattak másra, pontosan az történt, ami a két fél megelőző öt meccsén is: győzött a címvédő Saints.

A legutóbbi idényben a New Orleans a fantáziadús támadójátékával, az idén a nagyon is realisztikus védőjátékával nyerte meg a két csapat mérkőzését. Még csak nagyobb meglepetés sem érte Sean Payton vezetőedzőt, hiszen yardokban a 49ers volt a jobb (417–287), de a labdaeladásokból (4–0) már a Szentek profitáltak.

A hazaiak mindössze egyszer, a harmadik negyedben érezhették magukat nyeregben (14–9), de azt a játékrészt is a Saints zárta jobban (16–14). Az utolsó negyedet a 49ers a felkapaszkodás jegyében töltötte, ennek köszönhetően igen izgalmas lett a végjáték (22–22), amelyet az utolsó pillanatokban Drew Brees és Marques Colston akcióját követően Garrett Hartley döntött el 37 yardos mezőnygóljával.

A New Orleans története során először mondhatja el magáról, hogy két egymást követő idényt két győzelemmel nyit. Az alaposan kifütyült 49ers 2004 óta először bukta el az első két meccsét, ám hívei erősen remélik, hogy ezzel be is fejeződik a sajátos nosztalgiázás, ugyanis hat éve négy bukásig meg sem állt a gárda...

NFL 
2. FORDULÓ, HÉTFŐI MÉRKŐZÉS
San Francisco 49ers–New Orleans Saints 22–25

A FORDULÓ KORÁBBI MÉRKŐZÉSEIRŐL ITT OLVASHAT.

A CSOPORTOK ÁLLÁSÁT ITT TEKINTHETI MEG.

STATISZTIKÁK 
A 2. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard Matt Schaub (Houston Texans) –Washington Redskins 497
A legtöbb futott yard  Darren McFadden (Oakland Raiders)
Adrian Peterson (Minnesota Vikings)
–St. Louis Rams
–Miami Dolphins
145
A legtöbb elkapott yard Andre Johnson (Houston Texans) –Washington Redskins 158
       
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard 688 Peyton Manning
(Indianapolis Colts)
A legtöbb futott yard 300 Arian Foster
(Houston Texans)
A legtöbb elkapott yard 288 Miles Austin
(Dallas Cowboys)
A legtöbb szerelés 28 LaRon Landry
(Washington Redskins)
A legtöbb sack 6.0 Clay Matthews
(Green Bay Packers)
A legtöbb interception 2 kilenc játékos

 

Legfrissebb hírek

NHL: Szongoth Dománnal elégedett volt a Sabres

Amerikai sportok
5 perce

Meccs közben rakta helyre csapattársa kificamodott ujját a Lébény játékosa – videó

Labdarúgó NB II
15 perce

Népsport: 75 évvel ezelőtt született a nagy Cruyff fegyverhordozója

Népsport
31 perce

Már nem Dino Toppmöller a Lens edzője – sajtóhír

Francia labdarúgás
43 perce

Retteghetnek a riválisok, a Kansas City csodafegyvert talált

Amerikai sportok
1 órája

Szavazás: hogyan szerepel a Ferencváros az Európa-ligában?

Európa-liga
1 órája

Aranylabda újraosztva, 1. rész: a vb-döntős gólja repítette a csúcsra Andrés Iniestát

Képes Sport
1 órája

A teljesítésért érkezett, női pályacsúcsot futott a Darálón

Csupasport
1 órája