Összeesett a pályán a Köln másodedzője

Vágólapra másolva!
2009.08.13. 19:54
null
Ümit Özat állapota a hírek szerint stabil
Címkék
Sokk a Köln labdarúgócsapatának edzésén! Az együttes másodedzője, Ümit Özat ugyanis a gyakorlás közben hirtelen összeesett, és kórházba kellett szállítani.
Ümit Özat sokáig alapembere volt az FC Kölnnek, ám az előző bajnokságban összeesett a pályán, és mint kiderült, szívizomgyulladása van. Bár tervezte a visszatérést, 2009 márciusában úgy döntött, hogy befejezi pályafutását.

A futballtól és Kölntől nem szakadt el, a klub másodedzője lett, ám úgy látszik, nem épült fel teljesen. Csapata csütörtöki edzésén ugyanis újra összeesett.

A török szakembert természetesen azonnal kórházba szállították, a Köln internetes oldalának híradása szerint állapota javult.

„Ümit magánál van, az állapota stabil. A problémát hirtelen fellépő keringési zavar okozta” – nyilatkozta a kölniek fizioterapeutája, Dieter Trzolek.
Legfrissebb hírek

„A Rapidnak meg kellett hajolnia a győriek előtt” – osztrák lapszemle

Európa-konferencialiga
3 perce

Kép: megrongálták a Mainz csapatbuszát a trondheimi meccs előtt

Európa-konferencialiga
37 perce

„Mindenki beletette a melót a győzelembe, Gavrics pedig az i-re tette fel a pontot”

Európa-konferencialiga
1 órája

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
7 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
7 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
7 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
8 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik