BVB: eldőlt Jadon Sancho jövője a klubnál – hivatalos

T. M.T. M.
2020.08.10. 18:58
null
Sancho marad – legalábbis Zorc szerint (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Borussia Dortmund sportigazgatója, Michael Zorc kijelentette, Jadon Sancho marad a csapatnál. A klub később bejelentette, hogy az angol szélső megújította 2023-ig szóló szerződését.


A korábban a Manchester Uniteddel szóba hozott Jadon Sancho jövője kapcsán egyértelmű kijelentést tett Michael Zorc, a Borussia Dortmund sportigazgatója. Az elöljáró elárulta, az angol szélső a következő idényben is a Dortmundot erősíti.

„A tervünk az, hogy Jadon Sancho a csapatunk tagja legyen a következő idényben, a döntés végleges. Azt hiszem, ezzel minden kérdést megválaszoltam” – jelentette ki Zorc.

A Dortmund korábban kijelentette, hétfőig ad határidőt a Sancho iránt érdeklődőknek – ami le is járt. Kérdés viszont, hogy mennyire tartja a szavát Zorc, aki korábban már tett hasonló kijelentést Ousmane Dambélé jövője kapcsán – hetekkel azelőtt, hogy a francia támadó távozott volna.

FRISSÍTÉS:

A Borussia Dortmund később a hivatalos oldalán is közölte Zorc szavait, illetve azt is, hogy Sancho 2023-ig szóló szerződését megújította a klub.

Legfrissebb hírek

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
19 órája

Harry Kane 2029-ig hosszabbított a Bayern Münchennél

Német labdarúgás
23 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 09:30

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 08:04