Dortmund: Kagava nem hosszabbít, a Man. United vinné - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2012.05.03. 13:12
Címkék
Kagava Sindzsi nem fogadta el a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Borussia Dortmund szerződéshosszabbítási ajánlatát – erősítette meg Michael Zorc klubigazgató.

Zorc elmondta: Kagava hivatalosan is elutasította a klub hosszabbítási ajánlatát, és minden bizonnyal az angol Premier League-ben folytatja pályafutását.

A talksport értesülései szerint a japán válogatott irányító három évre ír alá a Manchester Unitedhez, s a „vörös ördögök” hétmillió eurót fizetnek érte (és szezononkénti ötmillió eurós fizetést ajánlanak neki) – mivel kontraktusa 2013 nyarán jár le a Dortmundnál.

A Dortmunddal tavaly és az idén is bajnoki címet szerző Kagava a 2011–2012-es szezonban 30 meccsen 13-szor volt eredményes.

Legfrissebb hírek

Brisbane 2032: új koordinációs elnököt neveztek ki Kirsty Coventry helyére

Egyéb egyéni
24 perce

A Real Madrid már a klubvilágbajnokságra elvinné Trent Alexander-Arnoldot – sajtóhír

Angol labdarúgás
25 perce

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
30 perce

Úszás: a NOB pótolta Gary Hall Jr. tűzvészben megsemmisült érmeit

Úszás
38 perce

Kézilabda: brutális sérülés az osztrák bajnokságban

Kézilabda
1 órája

Bebtó Zoltán megtörte a jeget – Tour de Hongrie-sorozat, 2. rész

Képes Sport
1 órája

Lenzsér részleges izomszakadást szenvedett, még nem tudja, mikor térhet vissza

Labdarúgó NB I
1 órája

Tenisz: Fucsovics nem került fel a római főtáblára

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik