Bundesliga: megalapozatlanság, elutasították a Hertha óvását

2012.05.21. 16:59
Címkék
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) elutasította a Hertha óvását, amely a Fortuna Düsseldorf elleni osztályozó visszavágójára vonatkozott (2–2). A düsseldorfi mérkőzésen a hazai szurkolók pirotechnikai eszközöket és egyéb tárgyakat dobáltak be a pályára, így Wolfgang Stark játékvezetőnek 20 percre meg kellett szakítania a találkozót.

A Fortuna Düsseldorf összesítésben jobbnak bizonyult a Herthánál, így 15 év után jutott fel ismét az élvonalba, a patinás berlini klub pedig a másodosztályban szerepel a következő idényben. A DFB hétfőn elutasította a fővárosiak óvását, mondván, az megalapozatlan.

A Hertha trénere, Otto Rehhagel a találkozó után elárulta: játékosainak halálfélelme volt a mérkőzésen, amikor félbe kellett szakítani azt, ám a klubnak nem sikerült meggyőznie a szövetséget igazáról. Wolfgang Stark játékvezető hivatalos jelentésében leírta: akkor is félbeszakította volna az összecsapást, ha a biztonságiak nem utasítják arra, de így is a szabályok szerint járt el.

A Herthának van még lehetősége jogorvoslatra: fordulhat a német szövetségi bírósághoz, illetve végső esetben a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS).

Legfrissebb hírek

Marcos Senna: Szívesen játszottam volna együtt Rodrival és Pedrivel

Foci vb 2026
5 perce

Molnár-Budácsik Dorottya: Második otthonom lett a Vasas

Kosárlabda
10 perce

Bohócot csinált a biztonsági emberekből egy pályára rohanó szurkoló

Foci vb 2026
13 perce

Sportújságírók világnapja: „A mi hivatásunk a garancia” – elnöki köszöntő

Egyéb egyéni
21 perce

Gyulai Memorial: olimpiai bajnokok és világcsúcstartók érkeznek

Atlétika
23 perce

Aki férfiakat faragott az egyetemistákból – Bob Gansler nyolcvanöt éves

Foci vb 2026
36 perce

Messi nevetett, amikor átvizsgálták őt a reptéren – videó

Foci vb 2026
44 perce

Tour de France: az Alpe d’Huezen dőlhet el a sárga trikó sorsa

Kerékpár
55 perce
Ezek is érdekelhetik