Bundesliga 2.: a Düsseldorf játszhat a Herthával az élvonalbeli tagságért

2012.05.06. 15:47
Címkék
Vasárnap délután eldőlt minden kérdés a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban, hiszen lejátszották az utolsó, 34. fordulót. A Greuther Fürth és az Eintracht Frankfurt feljutása már korábban eldőlt – az utolsó fordulóban a Fürth a bajnoki elsőséget is megszerezte, mivel ikszelt a Rostockkal, riválisa pedig kikapott –, a harmadik, osztályozós helyre pedig a Duisburggal 2–2-es döntetlent játszó Fortuna Düsseldorf futott be (Lázok János nem volt a duisburgi keretben).

A Düsseldorf néggyel jobb gólkülönbségének köszönhetően előzte meg a harmadik helyről épp hogy lemaradó St. Paulit, a Paderborn végzett az ötödik, az 1860 München pedig a hatodik helyen. Király Gábor végigvédte a müncheniek vesztes, Aachen elleni bajnokiját – igaz, az Alemannián az idegenbeli siker sem segített, mert a Rostockkal együtt kiesett. A kiesés elkerüléséért játszik osztályozót a Karlsruhe, ellenfele a Jahn Regensburg lesz.

A harmadosztályból a Sandhausen és az Aalen jutott fel a Bundesliga 2.-be. A másodosztály gólkirályi címéért folytatott versengésben egyaránt tizenhét góllal végzett Alexander Meier (Eintracht Frankfurt), Olivier Occean (Fürth) és Nick Proschwitz (Paderborn).

BUNDESLIGA 2.
34 (UTOLSÓ) FORDULÓ
St. Pauli–Paderborn 5–0
Aue–Bochum 2–1
Cottbus–Union Berlin 2–1
Fortuna Düsseldorf–Duisburg 2–2
1860 München–Aachen 1–2
FSV Frankfurt–Dynamo Dresden 1–1
Karlsruhe–Eintracht Frankfurt 1–0
Braunschweig–Ingolstadt 3–1
Hansa Rostock–Greuther Fürth 2–2

 

A VÉGEREDMÉNY
1. Greuther Fürth 34 20 10 4 73–27 +46 70
2. Eintracht Frankfurt 34 20 8 6 76–33 +43 68
3. Fortuna Düsseldorf 34 16 14 4
64–35 +29 62
4. St. Pauli 34 18 8 8 59–34 +25 62
5. Paderborn 34 17 10 7 51–42 +9 61
6. 1860 München 34 17 6 11 62–46 +16 57
7. Union Berlin 34 14 6 14 55–58 –3 48
8. Braunschweig 34 10 15 9 37–35 +2 45
9. Dynamo Dresden 34 12 9 13 50–52 –2 45
10. Duisburg 34 10 9 15 42–47 –5 39
11. Bochum 34 10 7 17 41–55 –14 37
12. Ingolstadt 34 8 13 13 43–58 –15 37
13. FSV Frankfurt 34 7 14 13 43–59 –16 35
14. Energie Cottbus 34 8 11 15 30–49 –19 35
15. Erzgebirge Aue 34 8 11 15 31–55 –24 35
16. Karlsruhe 34 9 6 19 34–60 –26 33
17. Aachen 34 6 13 15 30–47 –17 31
18. Hansa Rostock 34 5 12 17 34–63 –29 27
Feljutott: Greuther Fürth, Eintracht Frankfurt
Osztályozót játszik a feljutásért: Fortuna Düsseldorf
Kiesett: Aachen, Hansa Rostock
Osztályozót játszik a kiesés elkerüléséért: Karlsruhe
Legfrissebb hírek

Visszavonult az ecuadori válogatott gólrekordere

Foci vb 2026
13 perce

Statisztikák: Balogun elit társasághoz csatlakozott, Pochettino amerikai történelmet írt

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

Pocchettino: Mindenki számára nehéz ellenfél leszünk

Foci vb 2026
2 órája

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
2 órája

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
2 órája

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik