Hajnalék a Mainzot sem becsülik le

2012.04.06. 15:31
null
Hajnal Tamás (jobbra) nyolc gólpasszt adott a szezonban (Fotó: Action Images)
Címkék
Hajnal Tamás nagyon szeret Bruno Labbadia keze alatt dolgozni, és bízik abban, hogy a VfB Stuttgart kivívja a nemzetközi szereplés jogát. A magyar középpályást a Mainz hivatalos honlapjának munkatársa kérdezte a két csapat szombati mérkőzése előtt.
Szombaton a Stuttgart–Mainz mérkőzésen akár három magyar futballista is pályára léphet, de a realitások alapján valószínűleg csak Hajnal Tamás és Szalai Ádám lesz ott a kezdőcsapatokban. A vendégek hivatalos honlapja is megszólította Hajnalt, aki a nemzetközi kupaszereplésre törő Stuttgart egyik kulcsembere.

A magyar középpályás elmondta, hogy nemcsak számára marad hosszú ideig emlékezetes a dortmundi 4–4, hanem mindegyik csapattársa számára. A listavezető elleni döntetlen mindenkinek nagy lökést adhat, és ezzel a lendülettel kiharcolhatják az Európa-liga-szereplést.

Hajnal elmondta, hogy a Mainz ellen is figyelniük kell. Az őszi meccsen ugyanis hiába játszott jól a Stuttgart, mégis 3–1-es vereséget szenvedett, ráadásul a Mainz legutóbb a Werder Brement is legyőzte idegenben, ami nagy fegyvertény.

Hajnal kitért a saját teljesítményére is, elmondva, hogy hiába adott már nyolc gólpasszt ebben a bajnokságban, a gólszerzéssel egyelőre adós. Reméli, hogy az utolsó fordulókban azért még betalál, de számára fontos, hogy a csapat megtartsa jelenlegi helyezését, vagy esetleg még javítson is rajta. Külön kiemelte a vezetőedző, Bruno Labbadia munkáját, aki stabilizálta a csapatot, és élmény a keze alatt dolgozni.

A 31 éves játékos beszélt a Mainz két magyarjáról is, külön kiemelve Szalai Ádámot, aki hosszú sérülése után teljesen felépült, és ott folytatja, ahol abbahagyta.

A Stuttgart szombaton 15:30-kor fogadja a Mainzot.
Legfrissebb hírek

Osváth Attila Soroksárról kapott posztriválist a Ferencvárosban

Labdarúgó NB I
1 perce

Saka helyett Madueke kezd az angoloknál a Kongói DK ellen – megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
1 perce

Kérdőjelek után pályacsúcsot ért el a kedvenc versenyén

Csupasport
3 perce

Szongoth Domán valószínűleg a kanadai juniorbajnokságban folytatja

Jégkorong
47 perce

Bravúr a javából: Fucsovics legyőzte a 16. kiemeltet Wimbledonban

Tenisz
48 perce

Női kosárlabda NB I: ETO Basket néven folytatja a győri csapat

Kosárlabda
54 perce

Észtországba szerződött Pesti Marcell válogatott röplabdázó

Röplabda
1 órája

Wimbledon: simán kikapott spanyol ellenfelétől Marozsán

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik