Ez eddig kínlódás: a címvédő Dortmund megint kikapott

2011.09.18. 17:41
null
Kagava egyszer le tudta győzni a hannoveri védőket – de ez kevés volt a pontszerzéshez (Fotó: Reuters)
Címkék
Hannoverben elszenvedte harmadik bajnoki vereségét is a német bajnok Borussia Dortmund: a BVB a 87. percben még vezetett, de a „vörösök” hajrája előtt meg kellett hajolnia – a házigazdák 2–1-re győztek.

A Borussia irányított az első félidő első felében, de Lewandowski és Perisic révén kihagyta helyzeteit. A Hannover a 24. percben keveredett először helyzetbe, Didier Ya Konan tornáztatta meg Roman Weidenfellert.

A gól nélküli első félidő után egy ideig továbbra is csak a helyzetek jöttek, gól nem – e legnagyobb ziccert a Hannover hagyta ki, illetve Stoppelkamp lövését Weidenfeller bravúrral védte. Az elrontott helyzetre a 62. percben gól volt a válasz: egy gyors BVB-kontra után Kagava fordult kapura Pogatetz mellett, majd nagyon szépen a kapuba emelt (0–1).

A Dortmund nem volt képes növelni az előnyt, és a hajrában ezt megbánta: előbb egy Haggui-kapufa miatt bosszankodtak a hannoveriek, a 87. percben egy elmaradt büntető miatt reklamáltak (alighanem jogosan), majd pillanatokkal később már ünnepeltek: Pander beadása után Haggui öt méterről fejelt Weidenfeller hálójába (1–1).

És még nem volt vége, a slusszpoén ugyanis Ya Konané lett: a hannoveri támadó Neven Szubotics mellett jutott lövőhelyzethez, 17 méterről rászúrta a labdát, amely a bal sarokban kötött ki! (2–1). Maradt még idő a 91. percben egy kiállításra – Artur Sobiech kapott levonulási parancsot Da Silva ellen elkövetett szabálytalanságáért –, gólra viszont már nem.

A Hannover megragadt az élcsoportban, a bajnoki címvédő Dortmund viszont hat forduló után csak hét pontot számlál.

BUNDESLIGA
6. FORDULÓ
Hannover 96–Borussia Dortmund 2–1 (Haggui 87., Ya Konan 89., ill. Kagava 63.)
AZ ÁLLÁS
1. Werder Bremen 6 4 1 1 12–6 +6 13
2. Mönchengladbach 6 4 1 1 8–3 +5 13
3. Bayern München 5 4 1 16–1 +15 12
4. Hoffenheim 6 4 2 12–5 +7 12
5. Hannover 6 3 2 1 8–8 0 11
6. VfB Stuttgart 6 3 1 2 9–4 +5 10
7. Bayer Leverkusen 6 3 1 2 7–7 0 10
8. Nürnberg 6 3 1 2 6–6 0 10
9. Schalke 5 3 2 11–8 +3 9
10. Hertha 6 2 3 1 8–7 +1 9
11. Borussia Dortmund 6 2 1 3 7–6 +1 7
12. 1. FC Köln 6 2 1 3 11–15 –4 7
13. Mainz 6 2 1 3 8–13 –5 7
14. Wolfsburg 6 2 4 7–12 –5 6
15. Kaiserslautern 6 1 2 3 5–9 –4 5
16. Freiburg 6 1 1 4 10–18 –8 4
17. Augsburg 6 3 3 6–12 –6 3
18. Hamburg 6 1 5 6–17 –11 1
Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
9 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
6 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
7 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
8 órája