Németország: Schweinsteiger szerint a Bayern jobb, mint a Dortmund

2010.12.07. 11:36
null
Schweinsteiger (fehérben) úgy véli, a Bayern jobb mint a BVB (Fotó: Action Images - archív)
Címkék
A német labdarúgó-válogatott és a Bayern München játékosa, Bastian Schweinsteiger egy interjúban elmondta, csapata a Dortmunddal szembeni 17 pontos hátránya ellenére a Bundesliga legjobb együttese.

 

„A hátrányunk ellenére az a véleményem, hogy a Bayern jobb csapat, mint a Dortmund. Persze Jürgen Klopp együttese sem rossz, főleg azért jók a dortmundiak, mert sokat futnak és nagyon erőszakosak" – nyilatkozta Schweinsteiger.

A középpályás szerint a listavezető elleni idegenbeli vereséget (0–2) sem érdemelte meg a Bayern, szerinte a bajoroknak már a félidő előtt be kellett volna biztosítani a győzelmet.

„Az egyetlen mérkőzés, amelyen a döntetlen lett volna igazságos, a Mainz elleni volt" – vélekedett a 26 éves labdarúgó.

Schweinsteiger – akinek szerződése 2012-ben jár le a Bayern Münchennel – elmondta, több lehetősége is van, és egyelőre nem tudja, hol folytatja pályafutását.

„Három vagy négy lehetőségem is van, ezekből egy a Bayern, de még nem tudom, hol játszom 2012 után."

Német sajtóinformációk szerint azonban a középpályás még karácsony előtt meghosszabbítja szerződését a bajor klubbal.

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA 
  1. Borussia Dortmund 15 13 1 1 37–  9 +28  40
  2. Mainz 15 10 5 26–16 +10  30
  3. Bayer Leverkusen 15   8 5 2 29–21   +8  29
  4. Hannover 15   9 1 5 22–23   –1  28
  5. Freiburg 15   8 7 20–23   –3  24
  6. Hoffenheim 15   6 5 4 29–19 +10  23
  7. Bayern München 15   6 5 4 23–17   +6  23
  8. Eintracht Frankfurt 15   7 2 6 23–20   +3  23
  9. Hamburger SV
15   6 3 6 23–23     0 21
10. Werder Bremen 15   5 4 6 22–31   –9  19
11. Nürnberg 15   5 3 7 18–26   –8  18
12. Kaiserslautern 15   5 2 8 25–26   –1  17
13. Wolfsburg 15   4 5 6 22–23   –1  17
14. St. Pauli 15   5 2 8 14–23   –9  17
15. Schalke 15   4 4 7 21–24   –3  16
16. VfB Stuttgart 15   3 3 9 28–28     0 12
17. 1. FC Köln 15   3 3 9 17–30 –13  12
18. Mönchengladbach 15   2 4 9 25–42 –17  10

 

Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza kapusa, Dala Martin biztos kézzel ragadta meg a lehetőséget

Labdarúgó NB I
25 perce

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
27 perce

Ünnep lesz a budafoki futballpályán: jön az ötvenedik döntő!

Labdarúgó NB II
44 perce

Puskás Akadémia–Real Madrid: fiúk és lányok is pályán

Minden más foci
51 perce

Hat meccslabdáról kiesett a világelső Szabalenka Madridban

Tenisz
57 perce

Szőke Alex: Még egy lapáttal rá kell tenni, tovább nyomni!

Birkózás
1 órája

„Ez volt a legjobb meccs, amelynek edzőként a részese voltam” – Luis Enrique a Bayern elleni BL-klasszikusról

Bajnokok Ligája
1 órája

NHL: a Boston és az Edmonton is megtartotta továbbjutási esélyét

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik