Bundesliga: Kahn lehet a gyengélkedő kölni csapat új igazgatója

2010.12.06. 13:30
Címkék
Oliver Kahn is az 1. FC Köln igazgatójelöltjei között szerepel – árulta el Claus Hortsmann klubelnök az Express újságnak. A Bundesliga utolsó előtti helyén álló klub első embere a múlt héten vált meg Michael Meiertől, aki helyett mindenképpen egykori játékost látna szívesen a sportigazgatói tisztségben.

„Jó lenne olyan emberrel együtt dolgozni, aki korábban a legmagasabb szinten játszott – mondta Hortsmann. – Jobb lenne, ha ő a szakmai oldallal foglalkozna, nem pedig ahhoz értene, amihez én, mert ez volt a legfőbb gondom Meierrel. Beszéltem Kahnnal, aki tökéletes megoldás lenne. Bár tapasztalatlan ezen a téren, a megjelenése és a kiállása bőven pótolja a hiányosságait."

A 41 éves Kahn 2009-ben a Schalkéval is tárgyalt az igazgatói tisztségről, de a gelsenkircheniek végül Felix Magathot választották, a szakember ott igazgató és edző is egyben.

Kölnben azután döntött Horstmann az igazgató leváltása mellett, hogy az októberi edzőcsere nem jött be: Zvonimir Soldót októberben Frank Schaefer váltotta, de azóta sem sikeresebb a csapat.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
5 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
6 órája

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
6 órája

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
6 órája

Ligue 1: először nyert a Rennes és a Paris FC

Francia labdarúgás
6 órája

Hungarian Darts Trophy: Ross Smith a bajnok, a döntőben lemosta Andersont

Egyéb egyéni
6 órája

Két öngól kellett hozzá, de több mint nyolc év után újra élvonalbeli bajnokit nyert a Depor

Spanyol labdarúgás
6 órája

NFL: visszatér a liga történetének egyik legjobb védője

Amerikai sportok
7 órája