Labdarúgás: Jürgen Klinsmann a vb után visszatérne a kispadra

Vágólapra másolva!
2010.03.05. 18:08
Címkék
A német labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya és a Bayern München korábbi vezetőedzője a világbajnokság után szívesen visszatérne valamelyik nemzeti tizenegy kispadjára.
A tréner – aki a dél-afrikai seregszemlén az egyik német televízió-társaság szakkommentátora lesz – egy interjúban elmondta, hogy már türelmetlen, alig várja, hogy ismételten munkához lásson. „Feltétlenül szeretnék majd újra edzősködni, és úgy tűnik, hogy a világbajnokság után adódhat is számomra valamilyen kihívás” – mondta a szakember.Klinsmann szerint nincs sok jelentősége annak, hogy a német válogatott felkészülési mérkőzésen a héten 1–0-ra kikapott Argentínától. „Ennek a vereségnek nem lesz hatása arra, hogy mi fog történni három hónap múlva. Rengeteg idő van még a világbajnokságra felkészülni. A játékosok most amúgyis a Bundelisliga és a Bajnokok Ligája kihívásaival vannak elfoglalva” – jelentette ki a korábbi kiváló csatár.
Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
2 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
5 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
7 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
8 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
9 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
10 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
10 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
10 órája
Ezek is érdekelhetik