Schalke: Magathot meglepte, hogy ilyen jól szerepelnek

2009.12.21. 13:26
Címkék
A Schalke a pénteki Mainz elleni győzelem után a második helyen „telel” a német bajnokságban, az együttes irányítását a nyáron átvevő Felix Magath úgy nyilatkozott, nem várt ilyen eredményeket együttesétől.

„Én ugyanolyan meglepett vagyok, mint önök, nem gondoltam volna, hogy ennyiszer fogunk nyerni. A tabella elején lenni nagyszerű érzés, de nem ezért küzdünk” – mondta Magath.

„Néhány napig élvezhetjük az ősz sikereit, de továbbra is figyelembe kell vennünk, hogy nagyon fiatal a csapatunk. A téli szünetben át kell gondolnunk, miként tudunk tartósan jól szerepelni a szezon második felében” – mondta az elmúlt idényben a Wolfsburggal bajnoki címet nyerő tréner.

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,bul,,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

Legfrissebb hírek

Doppingvétség miatt eltiltották a világbajnok és olimpiai bronzérmes futót

Atlétika
4 perce

Szívrohamot kapott egy szurkoló a nyitómeccs előtt Mexikóvárosban

Foci vb 2026
13 perce

Nyéki Balázs: Minden sorozat megszakad egyszer, ami ettől még csalódás, de fel kell állnunk belőle

Vízilabda
20 perce

Edzőt váltott a Torino és a Sassuolo – hivatalos

Olasz labdarúgás
27 perce

A vitorlázó, aki forradalmasított a Kékszalagot – interjú Litkey Farkassal

Képes Sport
31 perce

Jordániai bíró vezeti a spanyolok első meccsét

Foci vb 2026
33 perce

Sunil Sabharwal: Több szálon együtt dolgoztunk a NOB-bal

Egyéb egyéni
34 perce

A dél-koreaiak középpályása büszke, hogy édesapja nyomdokaiba lépett

Foci vb 2026
43 perce
Ezek is érdekelhetik