Bundesliga: már a rajtot sem érte meg Lőw Zsolték edzője

Vágólapra másolva!
2009.08.03. 13:58
Címkék
Sajtóértesülések szerint hétfőn menesztették Jörn Andersent, a német labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Mainz csapatának vezetőedzőjét.
A norvég szakvezető 2008 nyarán vette át a Rajna-vidék-pfalz-i együttes irányítását a helyi ikon Jürgen Klopptól, és az első szezonjában fel is vezette csapatát az élvonalba.A Rhein-Zeitung híradása szerint azonban a korábbi Bundesliga-gólkirálynak már korábban is problémái voltak a játékosokkal, a kupavereség után meneszthetik is, és a Leverkusen elleni bajnoki nyitányon már nem ő ül a kispadon. Sőt, a Bild értesülései szerint már hivatalosan is eltávolították a kispadról.A Mainz együttese – amelynek Lőw Zsolt is tagja – pénteken meglepő vereséget szenvedett a negyedik ligában szereplő Lübeck ellen, és búcsúzott a kupasorozattól.
Legfrissebb hírek

Az egyik leginnovatívabb elemzői platform segíti Gera Zoltánék munkáját Kecskeméten

Labdarúgó NB II
13 perce

Liga 2: idegenben született meg a Sepsi első sikere

Minden más foci
22 perce

Varga Tibor Erik: Rengeteg energiát adnak a szurkolók

Egyéb autó-motor
43 perce

Elkezdődött a női röplabda-világbajnokság – a mieinknek is ott lenne a helyük

Röplabda
1 órája

NS-köszöntés: Szekeres István 80 éves lett

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa: világbajnoki bronzérmes az U19-es leánycsapat Litvániában

Utánpótlássport
1 órája

Úszás: a péntek se a mi napunk volt az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Diadalmenet, korhatárra tekintettel nélkül – sztárportré Mirra Andrejeváról

Képes Sport
2 órája
Ezek is érdekelhetik