| Hoffenheim–Hamburg 3–0 ( Obasi 7., 35., Ibisevics 13.) |
| Dortmund–Hertha 1–1 (Kehl 71., illetve Cicero 30. – 11-esből) |
| Stuttgart–Bochum 2–0 (Gomez 80., 83.) |
A Hoffenheim tovább szárnyal a Bundesligában, a Hamburg elleni 3–0-s sikerével vezeti a táblázatot. A Stuttgart 2–0-ra verte a Bochumot, a Hertha dortmundi vendégjátéka 1–1-es döntetlennel ért véget.

Fotó: Action Images
Nagy a hoffenheimi öröm: az ő hátukat nézi a mezőny

Fotó: Action Images
Nagy a hoffenheimi öröm: az ő hátukat nézi a mezőny
Vasárnap délután három mérkőzést rendeztek a Bundesliga 9. fordulójában, a legérdekesebb párosításnak a Hamburg és a Hoffenheim párharca ígérkezett, hiszen a szezon meglepetéscsapata a forduló előtt élen álló HSV-t fogadta.
A találkozó beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és ez elsősorban a története során először a legmagasabb osztályban szereplő Hoffenheimnek köszönhető. Az újonc alig negyedóra elteltével már két góllal vezetett a Hamburg ellen, először Obasi volt eredményes a hetedik percben, majd egy szép támadást követően Ibisevics lőtte a kipattanót a vendégek kapujába – és ekkor még csak a tizenharmadik percben jártunk.
Az északiak szenvedése tovább folytatódott, amikor Obasi megszerezte második találatát, és ezzel beállította a 3–0-s végeredményt. Újabb sikerével a Hoffenheim vezeti a tabellát.
A játéknap magyar rangadóján Dárdai Pál csapata, a Hertha látogatott a Hajnal Tamással felálló Borussia Dortmund otthonába. A Signal Iduna Parkba kilátogató 65 000 néző szomorúan vette tudomásul, hogy a 30. percben a vendégek büntetőből megszerezték a vezetést. A Weidenfeller szabálytalansága miatt megítélt tizenegyest Cicero értékesítette.
A BVB magyar légiósa hiába veszélyeztetett kétszer is a félidő lefújása előtt, berlini előnnyel vonultak pihenőre a csapatok. A második játékrész elejét nagyon megnyomták a hazaiak, talán ezért is döntött úgy a Berlin mestere a 61. percben, hogy Dárdai Pállal erősíti meg a középpályát.
Tíz perccel később sikerült a Dortmundnak az egyenlítés, Frei bal oldali szögletét Kehl bólintotta a hálóba. A hazaiak vérszemet kaptak a találat után, de további rohamaik már nem vezettek eredményre, így a végeredmény 1–1.
A harmadik vasárnapi meccsen, a VfL Bochum stuttgarti vendégjátékán sokáig halogatták a döntést a felek, végül Mario Gomez duplája három pontot ért a sváboknak.
BUNDESLIGA
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
| 1. Hoffenheim | 9 | 6 | 1 | 2 | 24–14 | +10 | 19 |
| 2. Bayer Leverkusen | 9 | 6 | – | 3 | 22–11 | +11 | 18 |
| 3. Hamburg | 9 | 5 | 2 | 2 | 15–15 | 0 | 17 |
| 4. VfB Stuttgart | 9 | 5 | 1 | 3 | 15–10 | +5 | 16 |
| 5. Bayern München | 9 | 4 | 3 | 2 | 20–15 | +5 | 15 |
| 6. Hertha | 9 | 4 | 3 | 2 | 11–10 | +1 | 15 |
| 7. Schalke | 9 | 3 | 5 | 1 | 12–8 | +4 | 14 |
| 8. Borussia Dortmund | 9 | 3 | 5 | 1 | 17–15 | +2 | 14 |
| 9. Wolfsburg | 9 | 3 | 4 | 2 | 20–16 | +4 | 13 |
| 10. Werder Bremen | 9 | 3 | 4 | 2 | 23–20 | +3 | 13 |
| 11. 1. FC Köln | 9 | 4 | 1 | 4 | 8–11 | –3 | 13 |
| 12. Eintracht Frankfurt | 9 | 2 | 3 | 4 | 10–14 | –4 | 9 |
| 13. Karlsruhe | 9 | 3 | – | 6 | 8–13 | –5 | 9 |
| 14. Hannover | 9 | 2 | 3 | 4 | 10–17 | –7 | 9 |
| 15. Bochum | 9 | 1 | 4 | 4 | 12–15 | –3 | 7 |
| 16. Arminia Bielefeld | 9 | 1 | 4 | 4 | 10–16 | –6 | 7 |
| 17. Mönchengladbach | 9 | 2 | 1 | 6 | 9–17 | –8 | 7 |
| 18. Energie Cottbus | 9 | 1 | 2 | 6 | 5–14 | –9 | 5 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







