Hertha: a német szövetség négy meccsre tiltotta el Simunicot

MTI MTIMTI MTI
2007.05.08. 23:39
Címkék
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) négy bajnoki mérkőzéstől eltiltotta Josip Simunicot, a Hertha BSC horvát válogatott védőjét.
A játékost a vasárnapi, Werder Bremen elleni találkozó 36. percében állította ki a játékvezető, mert nyújtott lábbal fejbe rúgta ellenfelét, Christian Schulzot. A brémai középpályást kórházba kellett szállítani, ahol arcbőrét több öltéssel varrták össze.A négy meccsre szóló eltiltást a testület azzal indokolta, hogy Simunic sérülést okozott ellenfelének, két hónapon belül pedig harmadszor kapott piros lapot. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy a játékos az eset után telefonon elnézést kért "áldozatától". Schulz a bocsánatkérést elfogadta és a brémai klubbal együtt lezártnak tekintette az ügyet. Az eltiltás nem évül el, ha Simunic a szezon végén esetleg külföldre szerződik és évek múlva tér csak vissza Németországba, akkor is le kell töltenie a büntetés hátralévő részét, két mérkőzést. A büntetést Simunic és klubja is elfogadta, így az jogerőre emelkedett.
Legfrissebb hírek

Bondár nehezen jutott a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
10 perce

Férfi kosárlabda NB I: Kaposvárról igazolt légióst a bajnok Falco – hivatalos

Kosárlabda
22 perce

NBA: Curry az első aktív játékos, akinek kiállítása nyílik a Hírességek Csarnokában

Amerikai sportok
36 perce

Rosszul lett a színpadon, Menziest kórházba kellett szállítani a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
41 perce

Borbély Balázs elmondta, miért nem edzett a Fradi a meccs helyszínén a Twente elleni Európa-liga-selejtező előtt

Európa-liga
45 perce

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
1 órája

„Tisztában vagyunk a Paks erősségeivel” – a Panathinaikosz edzője minden ellenfelet kellő tisztelettel kezel

Európa-konferencialiga
1 órája

Az ötszörös BL-győztes Casemiro az Inter Miamihoz szerződött – hivatalos

Minden más foci
1 órája