Diego parádés góljával biztosította be a győzelmet a brémai gárda

Vágólapra másolva!
2007.04.20. 22:50
A Werder Bremen labdarúgócsapata hazai környezetben 3-1-re győzött az Alemannia Aachen ellen a Bundesliga 30. fordulójának nyitányán. Ezzel a sikerrel a brémai gárda átvette a vezetést a táblázaton a Schalkétól, azonban a gelsenkircheni együttes szombaton, a Cottbus legyőzésével újra éllovas lehet. Diego parádés góllal állította be a végeredményt, saját térfeléről emelt a vendégek kapujába.
Sergio Pinto korai góljával hiába vezetett az Alemannia
Reuters
Sergio Pinto korai góljával hiába vezetett az Alemannia
Sergio Pinto korai góljával hiába vezetett az Alemannia
Reuters
Sergio Pinto korai góljával hiába vezetett az Alemannia

Szavazás

Melyik csapat nyeri a német bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
A Weser Stadionba kilátogató több mint 42 ezer drukker ünnepelni érkezett a futballszentélybe, a drukkerek pontosan tudták, hogy győzelem esetén kedvenceik – ha ideiglenesen is, de - letaszíthatják a táblázat első helyéről az eddigi listavezető Schalkét.

A Werder számára rémálomszerűen kezdődött a mérkőzés, hiszen már a második percben 0-1 állt az eredményjelzőn, miután Ebbers átadását Pinto értékesítette, vezetéshez juttatva a találkozó előtt a 14. helyet elfoglaló Aachent.

A gyors bekapott gól nem szegte kedvét a brémaiaknak, akik gőzerővel rohamozták Kristian Nicht kapuját. Az Alemannia 25 esztendős portása azonban nem hagyta a hazaiak Diego, Klose, Hunt összetételű támadóalakzatát érvényesülni, az említett trió a megannyi lehetőség ellenére a szünetig nem tudta megadásra késztetni a látogatók hálóőrét.

Schaaf-mester a félidőben megunta tanítványai gólképtelenségét, Vranjes helyett Rosenberget, Baumann helyett pedig Jensent küldte pályára. Remek érzékkel változtatott a hazai mester, az 50. percben a dán csatár előbb egyenlített, hat perccel később Jensen pedig már az övéit juttatta vezetéshez.

A hátralévő időben tovább rohamozott a Bremen, de a legígéretesebb helyzeteket is elpuskázta, Klose lövése a 78. percben a jobb kapufa tövét találta el. Közben az Alemannia leginkább védekezett, de olykor előremerészkedett, ezek a kontrák pedig nem voltak veszélytelenek.

A végjátékban az egyenlítés érdekében még Nicht-kapus is előrehúzódott, a portás azonban pórul járt. Játékba nem tudott avatkozni, az előrevágott labdát pedig Diego egy átvétel után - remekbe szabott mozdulattal - saját térfeléről a léc alá küldte. A brémai játékmester ritkán látható, parádés góllal állította be a végeredményt.

NÉMET ÉLVONALBELI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (BUNDESLIGA)

30. FORDULÓ
Werder Bremen - Alemannia Aachen 3-1 (Jensen 50., Rosenberg 56., Diego 91., ill. Pinto 2.)


A bajnokság állása:
1. Werder Bremen 30 18 6 6 67-34 +33 60
2. Schalke 04 29 18 5 6 47-27 +20 59
3. VfB Stuttgart 29 16 7 6 51-34 +17 55
4. Bayern München 29 16 5 8 45-33 +12 53
5. Nürnberg 29 10 14 5 39-26 +13 44
6. Bayer Leverkusen 29 12 6 11 45-42 +3 42
7. Energie Cottbus 29 10 8 11 35-39 -4 38
8. Hertha BSC Berlin 29 10 8 11 41-46 -5 38
9. Hamburg 29 7 14 8 33-31 +2 35
10. Wolfsburg 29 8 11 10 32-35 -3 35
11. Hannover 29 9 8 12 35-43 -8 35
12. Eintracht Frankfurt 29 7 13 9 39-50 -11 34
13. VfL Bochum 29 9 6 14 37-46 -9 33
14. Alemannia Aachen 30 9 6 15 44-56 -12 33
15. Borussia Dortmund 29 8 8 13 33-41 -8 32
16. Arminia Bielefeld 29 7 9 13 35-41 -6 30
17. Mainz 29 7 9 13 26-46 -20 30
18. Mönchengladbach 29 6 7 16 22-36 -14 25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik