Németország: nem tudott nyerni a Dortmund a Bochum ellen

2006.10.20. 22:40
Címkék
A Borussia Dortmund hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a sereghajtó Bochummal a német első osztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga I.) nyolcadik fordulójában. A sárga-feketék az ötödik helyen állnak.
Lars Ricken (jobbra) köszönti a dortmundi gólszerzőt, Euzebiusz Smolareket
Reuters
Lars Ricken (jobbra) köszönti a dortmundi gólszerzőt, Euzebiusz Smolareket
Lars Ricken (jobbra) köszönti a dortmundi gólszerzőt, Euzebiusz Smolareket
Reuters
Lars Ricken (jobbra) köszönti a dortmundi gólszerzőt, Euzebiusz Smolareket

Szavazás

Melyik csapat nyeri a német bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
A vezetést az első félóra végén a görög Teofanisz Gegasz góljával a vendégek szerezték meg, de öt perccel később egy másik légiós, a lengyel Euzebiusz Smolarek egyenlített.

A remek formában lévő csatár Frei labdáját juttatta a hálóba, és ekkor a Westfalenstadionban még senki nem sejthette, hogy ezen az estén több gólt nem szereznek a kedvencek.

A mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért véget, ami azt jelenti, hogy a Dortmund négy hazai mérkőzése közül továbbra is csak egyet tudott megnyerni, de legalább azt elmondhatja magáról Bert van Marwijk társulata, hogy veretlen a saját pályáján, hiszen ez volt a harmadik döntetlenje a most a Signal Iduna Park nevet viselő Westfalenstadionban.

A Bochum a Werder Brementől elszenvedett súlyos, 6-0-s vereség után lélegezhet fel, idegenben a második pontját sikerült megszereznie a csapatnak.

NÉMET ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (BUNDESLIGA)

A 8. FORDULÓ PÉNTEK ESTI MÉRKŐZÉSÉN:
BORUSSIA DORTMUND – VFL BOCHUM 1-1 (1-1)
Dortmund, Signal Iduna Park (Westfalenstadion), 73 000 néző. Vezette: Sippel.
DORTMUND: Weidenfeller - Kringe, Brzenska (Amedick, 55.), Wörns, Dede - Kruska - Tinga (Degen, 69.), Ricken (Valdez, 60.) - Pienaar - Frei, Smolarek.
BOCHUM: Bade - O. Schröder, Maltritz, Butscher, P. Bönig - Zdebel - Dabrowski, Trojan (Grote, 77.) - Misimovic - Gekas, Fabio Junior (Ilievics, 77.).
Gólszerzők: Smolarek (36.), ill. Gekasz (31.)
A TOVÁBBI PROGRAM
SZOMBAT:
Werder Bremen-Bayern München 15:30
FC Schalke 04-Hannover 96 15:30
Hertha BSC-Borussia Mönchengladbach 15:30
Arminia Bielefeld-FSV Mainz 05 15:30
VfLWolfsburg-VfB Stuttgart 15:30
Alemannia Aachen-FC Energie Cottbus 15:30
VASÁRNAP:
Bayer Leverkusen-Hamburger SV 17
Eintracht Frankfurt-1. FC Nürnberg 17
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Werder Bremen 7 4 1 2 18-9 +9 13
2. Bayern München 7 4 1 2 11-7 +4 13
3. Schalke 04 7 4 1 2 9-7 +2 13
4. Alemannia Aachen 7 4 - 3 13-9 +4 12
5. Borussia Dortmund 8 3 3 2 11-10 +1 12
6. Mönchengladbach 7 4 - 3 8-9 -1 12
7. Nürnberg 7 2 5 - 8-4 +4 11
8. VfB Stuttgart 7 3 2 2 13-13 0 11
9. Hertha BSC Berlin 7 2 4 1 12-8 +4 10
10. Eintracht Frankfurt 7 1 6 - 9-7 +2 9
11. Arminia Bielefeld 7 2 2 3 10-10 0 8
12. Bayer Leverkusen 7 2 2 3 10-11 -1 8
13. Energie Cottbus 7 2 2 3 9-11 -2 8
14. Mainz 7 1 4 2 7-10 -3 7
15. Wolfsburg 7 1 3 3 4-8 -4 6
16. Hannover 7 1 3 3 8-16 -8 6
17. Hamburg 7 - 5 2 8-10 -2 5
18. VfL Bochum 8 1 2 5 7-16 -9 5

A GÓLLÖVŐLISTA ÉLCSOPORTJA

4 GÓLOS:
Mario Gomez VfB Stuttgart
Kahe Borussia Mönchengladbach
Marko Pantelic Hertha BSC
Jan Schlaudraff Alemannia Aachen
Vlad Munteanu Energie Cottbus
Boubacar Sanogo Hamburger SV
3 GÓLOS:
Christian Gimenez Hertha BSC
Gonzalo Castro Bayer Leverkusen
Roy Makaay Bayern München
Jan Polak Nürnberg
Thomas Brdaric Hannover 96
Vahid Hashemian Hannover 96
Cacau VfB Stuttgart
Diego Werder Bremen
Ebi Smolarek Borussia Dortmund
Joannisz Amanatidisz Eintracht Frankfurt
Alexander Meier Eintracht Frankfurt
Legfrissebb hírek

Zavargások törtek ki Hollandiában a vb-kiesés után

Foci vb 2026
7 perce

„Mondja meg valaki Nagelsmann-nak, hogy ez így nem mehet tovább!” – sajtóvisszhang

Foci vb 2026
14 perce

A mexikói szurkolók éjszakai „szerenáddal” lepték meg az ecuadoriakat – videó

Foci vb 2026
21 perce

„Próbálja meg újra a következő vb-n” – Neymar odaszúrt a német jósnak

Foci vb 2026
21 perce

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott Los Angelesben

Egyéb egyéni
22 perce

Európa-liga: lett játékvezetők a Ferencváros Vojvodina elleni visszavágóján

Európa-liga
27 perce

Gyors és egyszerű játékra lehet számítani az Olajtól az új finn edzővel

Kosárlabda
31 perce

Erdélyi Benedek: Bizonyítani akarom, hogy helyem van a kapuban!

Labdarúgó NB I
33 perce
Ezek is érdekelhetik