Bayern München: Rummenigge szerint Van Nistelrooy náluk folytatná

2006.07.20. 13:42
Címkék
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban bajnoki címét megvédő Bayern München felügyelő bizottságának vezetője, Karl-Heinz Rummenigge úgy nyilatkozott, hogy a Manchester Unitedből távozó holland Ruud Van Nistelrooy legszívesebben náluk folytatná a pályafutását.

Bár a holland gólzsákot jelen pillanatban még érvényes szerződés köti az idén bajnoki ezüstérmet szerző manchesteri együtteshez, a tavasszal már többnyire mellőzött játékos mindenképpen más klubban képzeli el a folytatást. Miután Alex Ferguson sem ragaszkodik hozzá különösebben, ennek már csak egy akadálya van, a pénz.

Hétfőn eldőlni látszott a Nistelrooy-ügy, hiszen Spanyolországban úgy tudták, a Real Madrid megegyezett az angolokkal, a vételár 16 millió euró.

Az üzlet azonban nem köttetett meg. Eddig úgy tudtuk, 18 millió eurót kérnek a létszámfölöttivé vált támadóért Manchesterben, most ez a hivatalosan ugyancsak meg nem erősített összeg négymillióval emelkedett.

A spanyolok viszont nem emeltek, ők tartják 14 millió eurós ajánlatukat. A németek elsőre 13 millió mondtak, de spanyol lapinformációk szerint adott esetben hajlandóak lennének elmenni 18 millió euróig is.

Eközben a spanyol Marca honlapján megszavaztatta olvasóit arról, hogy vajon megérne-e 22 millió eurót a Real Madridnak a holland? Az olvasók válasza teljesen egyértelmű.

A több mint 62 ezer szavazó 82 százaléka szerint ugyanis kár lenne érte ennyi pénz áldozni érte, csak a fennmaradó 18 százalék véli úgy, megér ennyi a holland.
Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Mexikó–Ecuador mérkőzés

Foci vb 2026
28 perce

Kylian Mbappé: Tisztában vagyunk vele, mit várnak tőlünk

Foci vb 2026
1 órája

4 órakor indul a találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Később kezdődik a Mexikó–Ecuador találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Vb legjobb 16 közé jutásért: Mexikó–Ecuador 1–0

Foci vb 2026
1 órája

Franciaország szórja a gólokat; Mbappé megelőzte Klosét és Ronaldót – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik