Németország: Ballack március végéig elhatározza magát

2006.02.03. 13:45
Címkék
Michael Ballack, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Bayern München középpályása március végéig eldönti, hol folytatja pályafutását. A 29 esztendős klasszis szerződése a nyáron jár le a bajoroknál.
A német válogatott legjobbjának rétestésztaként nyúló átigazolási ügyében újabb fejezetet nyitott kedden a spanyol AS sportlap, amely közreadta a Real Madrid kiszemeltjeit. A listán azonban nem szerepelt Ballack, akiről pedig eddig szinte biztosra vették, hogy a királyi gárda is a kérői között szerepel.

A labdarúgó ügynöke azonban nem izgatja magát. "Az új edzőnek még nincs meg az átigazolási politikája a Realnál, addig pedig mi is várunk. Egyébként is, holnap talán egy másik újság jön elő egy másik listával" - vélekedett Michael Becker, aki cáfolta azt az értesülést is, hogy a Internazionale is szemezne pártfogoltjával.

"Az elmúlt kilenc hónapban semmiféle kapcsolatunk nem volt az Interrel" - jelentette ki az ügynök.

Becker utalt arra is, hogy Uli Hoeness, a Bayern menedzsere arra szólította fel Ballacokt, hogy március végéig döntse el, marad-e a Bayernnél. "Nagyon valószínűnek tartom, hogy Michael addigra meg is hozza a döntést."

Legfrissebb hírek

Pocchettino: MIndenki számára nehéz ellenfél leszünk

Foci vb 2026
35 perce

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
1 órája

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
1 órája

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
1 órája

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
2 órája

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
2 órája

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik