Vili hiába tapsolt nekünk – könyv az 1966-os labdarúgó-világbajnokságról
De nekem nem csupán ezért a kedvenc világbajnokságom az 1966-os. Azért is, mert először közvetített rendszeresen a mi televíziónk, ahogy Borbély Pál is írja könyvében, „a televízió a La Manche csatornán s jónéhány országon át a szobákba hozta ennek a nagy versenynek a mérkőzéseit”.
Persze hogy néztem, s persze hogy később a könyvet is rengetegszer elolvastam. Mert már a kezdet is a miénk volt, hiszen Zsolt István vezette a nyitó meccset (Anglia–Uruguay 0:0), haláláig büszke volt rá, hogy nemcsak kezet foghatott II. Erzsébettel, hanem az uralkodó le is fáradt hozzá a pálya közepére. A ceremónia részeként persze, de ez mellékes.
Aztán ott voltak a mieink. A Baróti-féle nagy csapat Mészöly Kálmánnal, Sipos Ferenccel, Albert Flórival, Bene Ferivel, Farkas Jancsival, akik már ismerőseim voltak a hazai bajnokikról, a tízes évei elején járó gyerek lelkesedésével figyeltem őket, hittem, hogy na, majd most...
Aztán vereség a portugáloktól (1:3), világraszóló diadal a brazilok ellen (3:1), az elődöntő megint nem jött össze (Szovjetunió 1:2), maradtak a léleksimogató nyilatkozatok, hogy mi játszottunk a legszebben a világbajnokságon.
A Népsport tudósítója a hátteret igyekszik elénk tárni. Azt például, hogy a kaszinóban is minden futballistánk önmagát adta. „Flóri számolt, a nagy szériák fordulására spekulált. Gelei óvatosan, a kis zsetonokkal játszott. Tichy specializálta magát a páros és páratlan számokra, s az igazi játékos hallatlan szenvedélyével rakta shillingjeit. Sóvári volt a leghazárdabb, »nagy halra« ment.”
Aztán a magyar–brazil utáni pillanatok... A lelkes liverpooliak annyira ünnepelték a parádézó magyarokat, hogy – így történt – még a buszukat is a vállukra akarták kapni távozáskor, a rendőrség avatkozott közbe, hogy ne legyen nagyobb baj.
Vagy a Szovjetunió elleni meccs előtt… Amikor Baróti könyörgött, hogy az első percekben nagyon figyeljenek, mire Gelei József „a harmadik percben bekapta azt a soha el nem felejthető potyagólt. A ceruza kiesett a kezemből, a játékosok eltakarták az arcukat, ez már nem pech… Minden összeesküdött ellenünk. Az Istenek nem akarják, hogy ez a csapat végre talpra álljon, s egy tornát a tudásának megfelelően végigjátsszon…!” – így Borbély.
Aki azért tudta, mi a futball, mi a sport, ezért aztán következtetése több mint tanulság:
„Egyetlenegyet nem tudott talán teljesen megoldani Baróti: a játékosok lelki felkészítését. Nem tudta meggyőzően elhitetni velük, hogy képesek nagy feladatok megoldására, hogy valóban egyenlő ellenfélként vehetik fel a küzdelmet a világ bármely csapatával. Mikor már az egész világ hitt bennük – ők még akkor sem hittek önmagukban. Reszkető szívvel és reszkető lábbal pedig nem lehet nagy csatákat nyerni…”
Egyetértünk.
(Borbély Pál: Labdarúgó vb 1966, Sport, 1966)
| Futballista egy letűnt világból – könyv a magyar válogatott első gólszerzőjéről |
| Hiánypótló könyv jelent meg a Közép-európai Kupáról |
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. május 6-i lapszámában jelent meg.)
