Videó: nem sárga, piros! Ő az első focista, akit a videobíró állított ki!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.22. 08:59
A hollandiai Willem II labdarúgója, Anuar Kali az első játékos, akit felnőtt, férfi klubcsapatok tétmérkőzésén a videobíró (Video Assistant Referee, VAR) közreműködésével állítottak ki.

A középpályást a szerda esti, Ajax ellen 5–0-ra elveszített Holland Kupa-mérkőzésen állították ki úgy, hogy a játékvezető először csak sárga lappal figyelmeztette, de néhány másodperccel később felülbírálta ítéletét.

Kali az 58. percben az Ajax egyik játékosát, Lasse Schönét talpalta le keményen, Danny Makkelie játékvezető sárga lappal büntette érte. Ekkor lépett akcióba a stadion parkolójában elhelyezett videobírós szobában helyet foglaló Pol van Boekel asszisztens, aki a visszajátszások alapján rádión jelezte kollégájának, hogy Kali szabálytalansága nem sárga, hanem piros lapot ért.

Makkelie néhány másodperccel később felülbírálta ítéletét, és kiállította Kalit, aki ezzel nemcsak az öltözőbe sétált be, de a futball történelemkönyveibe is bevonult.

Azonban a rendszer egyik gyenge pontja is kiütközött. A bíró döntésének hirtelen megváltozása a stadionban ülő nézők egy részét összezavarta.

„Reméljük, hogy a közönség kap majd információt azokról a döntésekről, amelyeket a videobíró közreműködésével bíráltak felül. Joguk van tudni, mi történt pontosan” – nyilatkozta Pol van Boekel a mérkőzés után.

A két játékvezető csütörtökön szerepet cserél, a Feyenoord FC Oss elleni kupamérkőzésén, így folytatódik a videotechnológia éles tesztelése.

Augusztusban az Olaszország–Franciaország válogatott felkészülési mérkőzésen már debütált a videobíró, de ott nem történt olyan eset, amely során szükség lett volna a közreműködésére.

A VAR technológia alkalmazása két oldalról történhet. A pályán tevékenykedő játékvezető kérhet tanácsot a videobírótól, de a videós szobában helyet foglaló kolléga is jelezheti szóban a játékvezetőnek, ha elmulasztott egy eseményt.

A labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) véglegesen 2018-ban emelheti be a VAR technológia használatát a futball szabályrendszerébe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik