Topligák: dortmundi titánok – Haaland és Reyna a csúcson

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.11.30. 21:33
null
Jude Bellingham, Erling Haaland, Giovanni Reyna – dortmundi fiatalok, előre! (Fotó: AFP)
A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legújabb tanulmányában azt vizsgálta, hogy az európai topligákban mely futballisták értéke növekedett leginkább novemberben.

 

A CIES a saját algoritmusát használja a játékosok piaci értékének meghatározásához (ebben többek között a játékosok kora, szerződésének hossza, válogatottbeli szerepe, klubcsapatának szintje és természetesen a teljesítménye is beleszámít), ennek alapján a legalább 80 millió eurót érő futballisták közül Erling Haaland ugrott a legnagyobbat előre.

A 20 éves norvég csatár nagyszerű hónapot zárt, bár a Köln ellen nem tudott a kapuba találni, öt tétmérkőzésen így is összejött neki kilenc gól. Piaci értékét a CIES immár 155 millió euróra teszi, ami 35 milliós emelkedésnek felel meg. Hozzáteszik, hogy ha valóban igazak azok a hírek, miszerint 2022-ben 75 millió euróért kivásárolhatóvá válik, akkor igencsak célszerű lehet megfontolni az eladását ennél jóval magasabb értékért még a mostani idény végén.

A CIES odáig megy, hogy ha továbbra is így szórja a gólokat, és véget ért a koronavírus-járvány (és az ezzel járó pénzügyi problémák megoldódnak), akkor Haaland megdöntheti akár Neymar 222 millió eurós átigazolási rekordösszegét is!

(Forrás: CIES)
(Forrás: CIES)


Dortmundi csapattársa, Giovanni Reyna is remekel, a 18 éves középpályás már hat gólpassznál jár az idényben, 11.7 millióról pedig 46.1 millióra nőtt a piaci értéke, ez a 34.4 milliós növekedés a második legjobb – és a 40–80 milliós sáv első helyezettje.

Jól jellemzi a fekete-sárgák koncepcióját, hogy Jude Bellingham is előkelő helyen áll, a 17 éves angol futballista értéke már 58.7 millióra rúg, bő 14 milliós javulása pedig a kategória harmadik legjobbja.

(Forrás: CIES)
(Forrás: CIES)



Egy sávval lejjebb szerepel (még) Florian Wirtz, a Leverkusen 17 éves középpályása megduplázta korábbi 16 milliós értékét.

(Forrás: CIES)
(Forrás: CIES)
(Forrás: CIES)
(Forrás: CIES)
(Forrás: CIES)
(Forrás: CIES)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik