Porto: a csapatorvos szerint Casillasnak szerencséje volt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.02. 14:12
Klubja, a Porto orvosa szerint szerencse a szerencsétlenségben, hogy a labdarúgócsapat spanyol kapusa, Iker Casillas az edzésen kapott szívrohamot szerdán.

Nelson Puga elmondása szerint az edzőközpontban azonnal érkezett a segítség, rögtön ellátták a 37 éves játékost. Nelson Puga elmondása szerint az edzőközpontban azonnal érkezett a segítség, rögtön ellátták a 37 éves játékost.

„Szerencsére hamar megvolt a diagnózis, és a folytatásban is minden rendben ment” – fogalmazott a szakember.

Casillas a portói kórházban szívkatéterezésen esett át, majd egy úgynevezett sztentet ültettek be a szervezetébe.

Puga szerint nem lesz következménye a történteknek, de még korai a kapus sportolói pályafutásának folytatásáról találgatni.

„Most jól van, az állapota stabil. Visszatért a rá oly jellemző humora, nyugodt, vele vannak a családtagjai” – jelentette ki az orvos, hozzátéve, hogy a futballista legalább szombatig a kórházban marad.

Casillas a Real Madrid akadémiáján nevelkedett, karrierje nagy részét a királyi gárdában töltötte: 1999 és 2015 között 725 mérkőzésen lépett pályára, öt bajnoki cím és három Bajnokok Ligája-diadal részese volt. Ezen kívül a spanyol Szuperkupát négyszer, a Király-kupát és az európai Szuperkupát kétszer-kétszer hódította el. Nála többször csak Raúl öltötte magára a Real mezét, szám szerint 741-szer. A kapus 2015 nyarán igazolt a Portóhoz, amellyel tavaly bajnok volt. A spanyol válogatottban 167-szer lépett pályára, 2008-ban és 2012-ben Eb-t, 2010-ben pedig világbajnokságot nyert a nemzeti együttessel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik