Képes Sport
BODNÁR ZALÁN 2021.01.15 17:52 Frissítve: 2021.01.15 18:17

Popkulturális ikon és ihletforrás – Diego Maradona, a múzsa

Filmek, dalok, versek, festmények – a Diego Maradonáról szóló sorozatunk második részében az argentin futballhérosz ihlette művészeti alkotásokat gyűjtöttük össze.

Filmek, versek, dalok, képregények, festmények és egyéb alkotások szerzőinek garmadája választotta tárgyául Maradonát.

„Én színész vagyok. Úgy élem az életemet, ahogyan én szeretném. Csak amíg a színészek kapnak szöveget, amelyet felolvasnak, én nem. Én megélem. Ez az én előadásom” – mondja Diego Maradona Emir Kusturica róla szóló filmjében. Aztán a világhírű szerb filmrendező számba veszi, Maradona milyen kiváló karaktere lehetne saját filmjeinek is: „Lehetett volna az Emlékszel Dolly Bellre? című első filmem hőse is, de nem nehéz elképzelni Diegót A papa szolgálati útra ment című filmem apaszerepében, vagy mi sem egyszerűbb, mint meglátni a futballvarázslót a Macskajajban, a férfi képében, akinek önmaga a legnagyobb ellensége, és minden tette a saját kárára válik.”   Ami azt illeti, egyszer ki is próbálta magát a színpadon az argentin futballcsillag: még az FC Barcelona játékosaként jótékony céllal részt vett néhány Espanyol-futballistával közösen a Don Mendo bosszúja című színdarabban, amelyben egy mór nemest alakított.

Mégis, többnyire természetesen inkább a művészeket ihlette meg Diego Maradona, mint fordítva. Filmek, versek, dalok, képregények, festmények és egyéb alkotások szerzőinek garmadája választotta tárgyául Maradonát. Mind mondani akart valamit a futballistaként amilyen felfoghatatlanul tehetséges, emberileg olyan izgalmas és esendőségében is szórakoztató „jelenségről”, aki egy ideig vélhetően a világ leghíresebb embere volt.

 
 1. rész: „Fidel olyan volt nekem, mintha a második apám lett volna" – Maradona, a diktátorok barátja

Ha már a filmekkel és Kusturicával vezettük fel a cikket, kezdjük ezzel a gyűjtést! Hagyományos vonalvezetésű és középszerű életrajzi dokumentumfilmekkel persze tele a padlás, inkább azokra igyekszünk koncentrálni, amelyek valamitől kivételesnek számítanak.

Először 1980-ban tűnik fel karaktere a filmvásznon a Qué linda es mi familia! (Az én csodás családom, rendezte: Palito Ortega) című argentin zenés komédiában, amelyben egy tehetséges ifjút elbűvölve néznek az edzésen az idős szurkolók, a húszéves Diego önmagát alakítja. 1996-ban mutatták be Rodolfo Pagliere El día que Maradona conoció a Gardel (A nap, amikor Maradona találkozott Gardellel) című filmdrámáját, amelyben egy televíziós szerkesztő elalszik a számítógépe előtt, és álmában találkozik egymással az „isteni Diego” és a „tangó Maradonája”, Carlos Gardel. Diego ugyanúgy önmagát alakítja, mint Neri Parenti 1999-es olasz vígjátékában, a Tifosiban, amelynek producere egyébként Aurelio De Laurentiis, Maradona korábbi klubja, a Napoli jelenlegi tulajdonosa.

Javier Martín Vázquez 2005-ös, Amando a Maradona (Szeretni Maradonát) című filmje azért különleges, mert a szociálisan erősen érzékeny futballsztár maga meséli el, hogyan jutott el a Buenos Aires-i mélyszegénységből a világ csúcsára, és miért fontos neki a nehéz sorsú gyerekek támogatása.

Értékelhető alkotás az olasz Marco Risi 2007-es, Maradona – La mano de Dios (Maradona, Isten keze) című életrajzi játékfilmje, amely Diego első, 2004-es szívrohamáig dolgozza fel a futballcsillag életét. Ezt követte Kusturica 2008-as széles körben ismert, de megosztó Maradona-filmje, amelyben aránytalanul nagy szerepet kap Diego politikai hitvallása (amely többnyire egyezik a rendezőével), dicséretére viszont elmondható: Kusturica két évig forgatott, hogy minél teljesebb képet kapjon a film alanyáról, és sikerült néhány olyan megkapó jelenetsort is rögzítenie, amilyenre csak az igazi rendezőzsenik képesek.

Emir Kusturica és Diego Maradona a cannes-i filmfesztiválon (Fotó: AFP)


Különös hangvételű Ezequiel Luka és Gabriel Amien argentin rendezők 2013-as alkotása, az El otro Maradona (Egy másik Maradona), amely párhuzamosan meséli el a kis Diego és az ugyanabban a Buenos Aires-i nyomornegyedben kilenc nappal korábban születő Goyo Carrizo történetét: a grundon még együtt rúgták a labdát, mégis mennyire különböző utat jártak be…

 
 
 
 
Az isteni Diego (2006)

Szót érdemel még Alessio Maria Federici 2017-es, a nápolyi éveket bemutató Maradonapoli című dokuja, aztán a két évvel később készült Netflix-produkció a mexikói edzősködéséről (Maradona en Sinaloa), és ugyancsak 2019-ben nagy feltűnést keltett a Cannes-i Filmfesztiválon bemutatott Diego Maradona című mozi, amelyet Asif Kapadia rendezett, mindent egybevéve harminchat évig (!) készült, és mélyebbre ás Maradona pszichéjében, mint bármelyik korábbi alkotás.

Művészi értékét tekintve kiemelkedik a kínálatból Paolo Sorrentino Youth (Ifjúság, 2015) című műve, amelyben „Maradona” csupán mellékszereplő, nem is nevezik néven, de a svájci szanatórium erkélyéről tovaszállt ifjúságán elmerengő, álmaiban újra kék-fehér hosszanti csíkos mezben szabadrúgáshoz készülődő kövér, beteg öregembert nem lehet nem Maradonának megfeleltetni. Személyes kedvencem pedig az El Camino de San Diego (Az isteni Diego, 2006) című road movie Carlos Soríntól, mert ez érzékelteti legjobban az argentinok már-már szürreális Maradona-imádatát: egy favágó emberformájú gyökeret talál az erdő mélyén, és Maradona arcvonásait fedezi fel az öreg facsonkban. Családját hátrahagyva elindul Isten háta mögötti falujából a több száz kilométerre fekvő Buenos Aires felé, ahol a legendát ápolják szívrohama után, vállán Maradona „faszobrával”, amit úgy cipel a vállán, mint Krisztus a keresztet, és amit ajándékba akar adni a beteg Diegónak.

De a költők sem maradnak el a filmesek mögött, sőt! Nyilvá megszámlálhatatlan fűzfapoéta vette „lantjára” a nagy Diegót, de a komolyan vehető és színvonalas versek köre sem szűk. A vivadiego.com internetes oldal 141 Maradonáról szóló verset tart számon, mindegyik el is olvasható ott, van köztük a spanyol mellett angolul, franciául, olaszul vagy nápolyi nyelvjárásban írott is. A valós szám pedig nyilván ennek a többszöröse.

A nap, amikor Maradona találkozott Gardellel – az 1996-os film DVD-kiadásának borítója


Sok esetben az is költészetnek tekinthető, ahogy Maradona felbukkan a popzenében. Például Manu Chao kultikus dalaiban, a Santa Maradonában (Szent Maradona) vagy a La vida es una tombolában (Az élet egy sorsjegy). „Ha én lennék Maradona//Bemennék a tévébe//Beszólnék a FIFA-nak//Hogy ők a legnagyobb tolvajok”    – énekli a francia-spanyol zenész utóbbi dal egyik strófájában.

A Maradonáról szóló zeneszámok nemzetközi mezőnyéből ki kell emelni a Los Ratones Paranoicos Para siempre Diego című számát, továbbá a Los Piojostól a Maradót, magyarul pedig a Ganxsta Zolee és a Kartelnek van egy Maradona című rapszáma, a műfaj és a futball kedvelői bizonyára élvezettel duruzsolják belőle az olyan mondatokat, mint „Várta a nép a megváltót//De gyökér volt a Menotti//És kihagyta a tinédzser varázslót” ,  vagy „Agyonrúgták a tahók az isteni Diegót//Így elmaradt a csoda, mert a digók értek oda”.

A kimagaslóan legnépszerűbb Maradona-dal Rodrigo La mano de Dios (Isten keze) című száma, amelyben a mexikói vb angolok elleni negyeddöntőjének első, kézzel ütött gólja áll a középpontban, a falklandi háború tükrében olyan félreérthetetlen mondatokkal, mint: „Felvette a vállára a keresztet, hogy a legjobb legyen//a valaha volt legnagyobb idegen hatalommal szemben.” Ám a szövegnél jóval hangsúlyosabb a fülbemászó dallam és az eksztázist kiváltó refrén: „Olé, olé, olé, olé, Diego, Diego...”

Diehl ikonképe

Azt pedig felsorolni is lehetetlen ilyen szűk keretek között, hány száz vagy ezer képzőművészeti alkotást ihletett meg Maradona a porcelánfiguráktól a szobrokon át a nápolyi falfestményekig. Két alkotót mégis kiemelnénk. A middlesbrough-i Steve Welsh egyedi stílusú, igényes poszterei között megtalálható a Boca Juniors-mezes Maradona is (a művész futballistás portfolióját lásd a miniboro.com oldalon), a zürichi David Diehl pedig a görögkeleti vallás hagyományos ikonfestészeti eszközeivel ábrázolja a futballistákat, nála a nem éppen szent életű Maradona is glóriát kapott. A svájci művész ars poeticája arra is magyarázatul szolgál, hogyan lehetnek futballsztárok is művészeti alkotások sokszor vallási színezetet is kapó múzsái.

„A futballvilág úgy működik, úgy tölti meg az életünket naponta, mintha egy párhuzamos univerzum lenne
– mondta 2017-ben a FourFourTwo magyar kiadásának. – Az életünk metaforája. A labdarúgásban minden benne van, ami jó vagy rossz az életünkben: öröm, szenvedés, harag, gyűlölet, eksztázis – és természetesen az imádat. Ebben az értelemben a futballsztárok olyanok, mint a szentek. A párhuzam nyilvánvaló: a nagy játékosokat gyakran futballisteneknek nevezik, a stadionokat katedrálisoknak, és így tovább. Úgy gondolom, ahogy a vallás egyre inkább elveszíti a jelentőségét az emberek életében, a természetes vallási igényüket más területekre ruházzák át, például a labdarúgókra.”

(A következő részben: Nápoly bálványa)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. január 9-i lapszámában jelent meg.)

2021.02.22 20:57:55

Minden más foci MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Ma már minden csiricsáré a pályán, a színes cipő akkoriban a mai tetoválószenvedéllyel ért fel, s nem feltétlenül aratott sikert.

2021.02.22 13:51:33

Minden más foci TŐKE JÁNOS

A palánkai Bacska már az első félidőben kapitulált, a TSC nagy fölényben játszott.

2021.02.22 13:29:19

Minden más foci nemzetisport.hu

Nemzetközi és hazai rangadókkal várja nézőit az M4 Sport és az m4sport.hu. (x)

2021.02.21 19:39:31

Minden más foci N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Az Aranycsapat csodájában – ami e folyamat csúcsa lett a könyv szerint! – az említett trénerek külhoni hódításának (jó, Bukovi kivételével) vajha mekkora része volt?

2021.02.21 10:59:32

Minden más foci BACSKAI JÁNOS

A Rijeka ellen is folytatta kiváló hazai sorozatát a bajnokaspiráns Eszék, Miérez duplája döntött.