Nike Premier-kupa: Manchesterért küzd a Vasas

Vágólapra másolva!
2014.05.02. 00:14
null
A Nike Premier-kupa selejtezős csoportbeosztása
A horvát Osijek, az izraeli Maccabi Tel-Aviv, a szlovén Krsko és a finn Espoo társaságában küzdhet a manchesteri fináléért az U15-ösök nem hivatalos klubvilágbajnokságán a Vasas.

 

A Vasas Kubala Akadémia fiataljai képviselik Magyarországot a Nike Premier-kupa, vagyis a tizenöt évesek legnagyobb klubtornájának bécsi döntőjében.

A magyarországi selejtezőt a döntőben az MTK-t legyőzve a piros-kékek nyerték, így jutottak el az osztrák fővárosba, ahol csütörtök este megtartották az európai döntő sorsolását. Az ausztriai eseményen tizennyolc ország húsz klubja viaskodik – a portugálok visszalépése miatt a tavalyi győztes horvátok valamint a házigazda két-két csapattal vesz részt –, az első három helyezett kvalifikálja magát az angliai világdöntőbe. A Manchester United otthonában az öt kiemelt európai nemzet – Anglia, Spanyolország, Németország, Olaszország és Franciaország – mellé társul az ezen a hétvégén az első háromba férkőző együttes.

A Vasas akadémistái az Osijek, a Maccabi Tel-Aviv, a Krsko és az Espoo ellenében igyekeznek kivívni a továbbjutást a péntek-szombati selejtezőkben.

„Lehetett volna rosszabb is” – értékelt túl az izgalmakon Komódi László, a Vasas edzője. A játékosként az MTK-t, a Dunaferrt, a BVSC-t és az angyalföldieket is megjáró középpályásnak persze nem lesz könnyű dolga, sérülés miatt három alapemberét is kénytelen nélkülözni, de annyiban mégiscsak felsóhajthat, hogy a házigazda Austriát, a Feyenoordot, a szerb OFK Beogradot, a Zürichet és a törökországi győztes Bolusport felvonultató csoport azért egy cseppnyit valóban erősebbnek tűnik.

A tornáról a Nemzeti Sport Online folyamatosan beszámol.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik