Mágia! A futballtörténet legvarázslatosabb pillanatai

Vágólapra másolva!
2010.07.26. 17:43
null
Perui mágusok Rivaldóval „bánnak el” (Fotók: Action Images)
Címkék
Alighanem mindenki túltette magát a világbajnokság megpróbáltatásain, így eljött az ideje annak, hogy a labdarúgás valóban mágikus oldalával is foglalkozzunk. Sportlegek-sorozatunk következő részében a labdarúgóvilág egy ritkán felemlegetett, viszont rengeteg kitűnő sztorit szolgáltató szegmensével foglalkozunk: mágia, babona és vallási hév a pályákon – lesz itt minden, varázslásért kapott sárgától szenteltvízzel szórt kispadig és inzultált boszorkánymesterig.

 

Ecuadori varázslómester
Ecuadori varázslómester

BOSZORKÁNYOK PEDIG NINCSENEK! (MÁR HA LEÜTIK ŐKET)

Az 1969-es Salvador–Honduras találkozó történetét (a „futballháborúban" játszott szerepe miatt) alighanem minden labdarúgásért rajongó olvasó ismeri, viszont nem ilyen közismert az 1970-es vb-kvalifikációról döntő Salvador–Haiti párharc története.

Az oda-visszavágós összecsapás első mérkőzésén Salvador nyerni tudott Port-au-Prince-ben, amely hatalmas bravúr volt, lévén a zóna legjobb válogatottjai között számon tartott, aranykorát élő haiti csapat szökőévente kapott ki otthon. A visszavágó előtt a haitiak gondoltak egy nagyot és merészet, és felbérelték a hírneves vudumestert, Midi Nelice-t, aki megátkozta a salvadoriakat. Az átok hatott (állítólag allergiás rohamai voltak a házigazdáknak), Salvador simán lezakózott otthon 3:0-ra, így jöhetett a harmadik mérkőzés semleges pályán.

A salvadoriak ekkor gondolták úgy, hogy a mágia mellett a nyers erő is jó lehet valamire, mert a szövetségi kapitány, Gregorio Bundio Nunez nemes egyszerűséggel leütötte a boszorkánymestert még a meccs előtt. Nunezt persze boszorkányverésért elvezették a biztonságiak, de mikor a csapat közölte, hogy a tréner nélkül nem lép pályára, a nagyobb botrányt elkerülendő visszaengedték. Salvador ezt követően hosszabbítás után győzött „Mon" Martínez góljával Kingstonban 1:0-ra, kivívva ezzel a vb-szereplés jogát. Illetve a vb-leszereplés jogát, mert nagyon nem ment nekik Mexikóban...

Nkonót elviszik a rendőrök
Nkonót elviszik a rendőrök

VARÁZSOLT? BILINCSBE VELE!

A 2002-es Afrikai Nemzetek Kupáján békésen készülődött mindenki a Mali–Kamerun összecsapásra, amikor rohamrendőrök jelentek meg, és elvitték a „szelidíthetetlen oroszlánok" egykori kitűnő kapusát, ekkor kapusedzőjét, Thomas Nkonót. Magyarázat nem volt, Nkonót bilincsbe verve vitték el, majd egy rendőr felszedett egy, a gyepen maradt tárgyat.

Mint kiderült, Nkonót azzal gyanúsították a házigazdák (nyilván nem jól felfogott önös érdekből), hogy fekete mágiát vett igénybe a meccs előtt. Az afrikai varázslóktól egyébként is herótot kapó kontinentális szövetség, a CAF sarkára állt, közölve: ha nem engedik szabadon a kapusedzőt, nem lesz meccs. Lett, bár Nkono sem volt ártatlan bárányka: a CAF szándékosan provokatív viselkedése miatt eltiltotta, majd áprilisban visszavonta a büntetést. Azt nem tudjuk meg, hogy tényleg volt-e fekete mágia, de Kamerun 3–0-ra nyert.

Két évvel korábban is volt egy kis balhé, amikor Lagosban a szenegáliak állítólag bűbájjal védték Tony Sylva kapuját Nigéria ellen. Egy nigériai stábtag, Kashimawo Laloko berohant a pályára, elvitt valamit Sylva kapujából – hatalmas tiltakozást kiváltva –, a „szuper sasok" ezután rúgtak kettőt.

ÁTOKTÖRÉS

Ugorjunk át Európába, méghozzá az angliai Southamptonba. A Soton pici (és az ellenfeleknek annál kellemetlenebb) stadionjából, a Dellből átköltözött a vadonatúj St. Mary's-be, és ettől kezdve nem ment a játék a csapatnak. A vezetőknek elege lett, és felkérték Cerridwen Dragonoak Connellyt, hogy megtisztítsa a stadiont az állítólagos átokból. A druida elvégzett egy rituálét, majd a Southampton a felső segítségtől feldobva beledöngölte a gyepbe a Charltont.

„Elvégezte, amiért hívtuk, bármikor szívesen látjuk megint" – mondta Rupert Lowe klubelnök.

„Ha tényleg ennyire jó, átveheti tőlem két hétig az edzések irányítását. Én elmegyek golfozni, ő meg megszabadít minket a szellemektől. Talán csatárként is játszhatna" – kommentált a humoráról is ismert menedzser, Gordon Strachan.

SZENTELTVIZET A KISPADRA!

Giovanni Trapattoni, az olaszok világhírű edzője közismerten rendkívül vallásos ember, az Opus Dei római katolikus társaság tagja. Ettől még többen meglepődve nézték, mikor Trap a 2002-es világbajnokságon bevetett egy szenteltvizet tartalmazó fiolát, amelyet apáca testvérétől kapott. A kis szenteltvizes üveg azóta is sokszor előkerült, a rendkívül szimpatikus idős szakember pedig kapott már felkérést a vatikáni válogatott vezetésére is. Trapattoni azt mondta, szívesen elfogadja a felkérést, ha abbahagyja az edzősködést – a kis fiolát nyilván viszi magával.

Trapattoni egyik jelenlegi játékosa is mélyen hisz a meccsekre vitt szenteltvízben: Shay Given, a Manchester City kapusa saját bevallása szerint hosszú évek óta minden találkozóra bepakol sporttáskájába egy kis üveg szenteltvizet, amelyet a lourdes-i zarándokhelyről hozatott.

A VÁNDORCIGÁNYOK ÁTKA

Ha lehet hinni a legendáriumnak, Anglia labdarúgópályáinak jó részére átkot szórtak, de a nagyon hasonló történetekből elég egyet kiemelni, mivel ez a leghíresebb. A Derby Countyt sújtó átokról van szó, amelyet azzal váltott ki a tulajdonos, hogy elkergette a vándorcigányokat a Baseball Groundról a 19. század végén.

Az elhajtott romák rontást küldtek a Countyra, amely a jelek szerint meglepően jól működött: a Derby 1895 és 1946 között minden egyes kupadöntőjét elvesztette! Az átok végül a II. világháború után tört meg, egy drámainak bátran nevezhető Derby–Charlton meccsen. A 85. percben a Derby egy öngóllal megszerezte a vezetést, de (az átoknak megfelelően...) ez nem volt elég, egy megpattanó lövéssel egyenlített a Charlton. Az utolsó percben a County-játékos Jackie Stamps gólba tartó lövésénél kipukkadt a labda – nem volt ez ritkaság az akkori, nagyon rossz minőségű labdáknál –, így jöhetett a hosszabbítás. Itt végül a Derby lőtt három gólt, megtörve a fél évszázados átkot.

A teljesség igénye nélkül még néhány elátkozott szigetországi csapat: Bimingham City, Leeds United, Manchester City (és a régi Maine Road), Swansea, Middlesbrough és Oxford United. A klubok nem egyszer bizarr megoldásokkal próbálkoztak az állítólagos átkok megtörésének érdekében: Barry Fry, a Birmingham volt menedzsere egy médium tanácsa után mind a négy szögletzászlónál vizelt egyet (legalább megkönnyebbült...), az egykori Leeds-tréner Don Revie cigány javasembert hívott az Elland Road megtisztítására 1971-ben, a Swansea-nél pedig kenyai törzsi táncosok jártak átokűző táncot, miután Uri Geller rossz szellemeket érzett a stadionban.

Ha már Geller: a világ legismertebb kanálhajlítója 1997-ben energiakristályokat helyezett el az Exeter City csapatának kapui mögött, segítendő a klubot, amely ezután 5–1-re kikapott egy, a feljutás szempontjából sorsdöntő mérkőzésen... Geller később az Exeter elnöki tisztét is betöltötte.

HA SEMMI MÁS NEM SEGÍT

EGY KIS GYAKORLATI JUJU

Nézzük, mit lehet tenni, ha a csapatunk mágikus támogatásra szorul – néhány nyugat-afrikai módszer.

 

1. Öntsünk szét sertésvért az ellenfél öltözőjében, hogy megijesszük a játékosaikat (ez gyakorlatias tanács, ami azt illeti, egy vödör kiöntött vér bárkit megijeszthet).

2. Temessük el az ellenfél kapuja előtt egy tehén, egy csirke vagy egy macska fejét.

3. Akasszunk a boszorkánymester által „elbűvölt" kapuskesztyűket a hálóra.

4. Ássunk el varázserővel bíró növényeket a kapu előterében.

5. Ha kifutunk a pályára, ne a szokott utat válasszuk, mert az meg lehet átkozva! Sok afrikai csapat mélyen hisz ebben, és volt, hogy a gárda a lelátón keresztül(!) érkezett meg a gyepre. Esetleg hátrafelé lépkedve is be lehet lépni a pályára – ez állítólag gyengíti az átok hatását.

6. Kerüljük el a vendégöltözőt, a hazai csapat ugyanis tuti rontást helyezett rá. Öltözzünk a lelátón.

7. Vizeljünk a pályára a mágus által meghatározott ponton. Mellékhatás: ezzel kiválthatjuk a CAF rosszallását, amely nyilvános vizelésért korábban a Simba és a Young African FC játékosait is megbüntette.

8. Hivatalosan is vegyük fel a stábba a boszorkánymestert, aki így a kispadon ülhet és onnan segíthet. A „szőrözős" (és mágusellenes) afrikai szövetségnek érthető módon ebből is elege van, a CAF már több körlevélben figyelmeztette a csapatokat: ne merészeljenek a „stáblistára" felvenni varázslókat. Annak idején a nigériai válogatottat irányító Bora Milutinovics is panaszkodott a kispadon sertepertélő helyi mágusokra, mondván, ez zavarja a munkáját.

Az 1956-os rhodesiai (ma Zimbabwe) bajnoki szezon után a Tornados of Salisbury klubelnökének fájhatott a feje: csapata minden egyes mérkőzését elvesztette. Végül formabontó megoldást választott, engedélyt kért (és kapott) a szövetségtől, majd hivatalosan szerződtetett a csapat mellé tízfontos fizetésért egy boszorkánymestert.

Az ötlet beválhatott, mert amikor a West Ham korábbi játékosa, Tony Paris a hetvenes években két évet töltött el a csapatnál, még mindig „varázslatos" volt a hangulat.

„Eléggé meglepődtem, amikor bemutattak a klub legfontosabb emberének. Nem, nem az elnök volt, hanem a muti varázsló vagy boszorkánymester. Egy ósdi vödörbe vizet vett, füvet szedett a pályáról, beletette a cipőmbe, rá a homlokomra, és varázsigéket mormolt. Szokatlan volt, annyi szent" – emlékezett vissza a játékos.

SÁRGA LAP VARÁZSLÁSÉRT, ÉS MÉG MEG IS VERTÉK

Márciusban – mint arról be is számoltunk – egészen elképesztő eset történt a ghánai Sekondi Eleven Wise–Hearts of Oak rangadón. A balhé akkor tört ki a két rendkívül népszerű csapat meccsén, mikor a hazaiak kapusa, Theophilius Jackson megvádolta a vendégek csatárát, Samuel Affumot azzal, hogy jujut, azaz afrikai varázslatot bocsátott kapujára. Méghozzá ezt nem veszik arrafelé könnyedén...

A felpörgött Jackson a helyszíni beszámolók szerint előbb bevitt fejre két tiszta ütést, majd Evander Holyfieldet megszégyenítő módon csépelni kezdte Affumot.

A játékvezető, Charles Tagoe elképesztő módon Affumnak(!) adott sárgát, míg a kapus nem kapott lapot. Mivel ez televíziós meccsen történt, a kamerák kereszttüzében, a botrány várható volt, és a szövetség játékvezetői bizottsága határozatlan időre (alighanem örökre...) elmeszelte a bírót. A meccset 3–2-re a Hearts nyerte egyébként – lehet, hogy hatott a juju?

AZ ELÁTKOZOTT ÚT

Az afrikai edzősködés kalandos pálya, mint ahogy a németek egyik nemzetközi instruktora, Holger Obermann is bizonyíthatja. A kisebb országokban a labdarúgás fejlesztéséért felelős tréner az 1980-as években a gambiai FC Wallidant edzette, és elhatározta: nem törődik a babonákkal és a varázslással. Aztán kénytelen volt újragondolni a dolgokat…

„Azt hittem, mindenre felkészültem, de engem is ért meglepetés. A csapatom legjobbja, Biri-Biri rettegve mutatott egy zöld porra, amely a stadion felé vezető útra volt szórva. Azt mondta, el van átkozva az út, és minden játékos igazat adott neki. Nekem mosópornak tűnt… Senki sem mert továbbmenni, azt mondták, nem őrültek meg, hogy birokra keljenek a természetfelettivel. Valamit tenni kellett, így felküldtem a srácokat a buszra, és én magam ültem a volán mögé. Iszonyú sebességgel végighajtottam az úton, mindenki dőlt össze-vissza. Percekkel a kezdés előtt estünk be a stadionba, és 2–0-ra nyertünk" – emlékezett vissza.

NEM FIZET A HÁLÁTLAN SZÖVETSÉG

Elefántcsontpart hatalmas meglepetésre 0–0 után tizenegyesekkel 11–10-re megnyerte az 1992-es Afrika-kupa-döntőt az esélyes Ghána ellen. A diadal hősei között ott voltak az elefántcsontparti sportminisztérium által alkalmazott varázslók is.

A hálátlan minisztérium persze magasról tett a mágusok kifizetésére, mire ők rontással válaszoltak. Egy évtizedes huzavona után a védelmi miniszter nyilvánosan megkövette a boszorkánymestereket, kifizetett nekik fejenként 2000 dollárt, és megkérte őket, hogy dolgozzanak ismét a nemzeti csapat mellett.

PEDIG A PÁLYA NEM VIZELDE

Nyilván minden futballrajongó emlékszik Sergio Goycocheára, az 1990-es világbajnokság tizenegyesölő argentin hősére. Az albiceleste kapusa egy bizarr módszerrel is hozzátette a magáért a csapat ezüstérméhez.

„A szabálykönyv szerint nem hagyhatjuk el a pályát a meccs végéig, akkor sem, ha sürgős dolgunk akad. Hát nekem akadt, nagyon kellett vizelnem a jugók elleni negyeddöntőben. Nem volt más választásom, a tizenegyespárbaj előtt kénytelen voltam a kapu mellett elvégezni a dolgom, aztán továbbjutottunk. Gondoltam, ez bejött, így Olaszország ellen is meghúztam az elődöntőben. Megint bejött! Utána karrierem minden tizenegyespárbaja előtt ez volt a szerencserituálém" – mesélte a kapus, amikor a Guardianben az olvasók kérdezhettek tőle.

DOMENECH, AZ ASZTROLÓGUS

A francia válogatott megbukott szövetségi kapitánya, Raymond Domenech amatőr asztrológus, és nála tényleg számít, hogy egy játékosnak milyen a horoszkópja.

Domenech nagyon nem bízott meg a Skorpiókban, így Robert Pires tehetett bármit, nem nagyon került a válogatott keret közelébe. Szintén bizalmatlan az Oroszlánokkal szemben, főleg, ha védők, mivel szerinte hajlamosak a könnyelműségre. Ennek ellenére volt, hogy csak Oroszlán volt a francia hátsó alakzatban, persze a játékosok is tudták, hogy Domenech árgus szemekkel figyel.

„Minden tényezőt figyelembe kell venni a keret összeállításánál, és igen, nálam az asztrológia is ilyen" – vallotta be Domenech. A kapitány 2005-ben egy Costa Rica elleni meccs előtt sokáig gondolkodott, kit tegyen a kapuba.

„Rossz előjeleket láttam, azt, hogy ez nem Coupet napja lesz" – mondta, és Fabien Barthezt állította a kapuba. Franciaország 0–2-ről fordítva végül győzött, bár Barthez pocsék teljesítményt nyújtott.

Lehet, hogy az asztrológia tényleg bizonytalan dolog: a franciák vb-szereplését elnézve ritka rossz lehetett a csillagállás 2010 nyarán...

Ro-ro: rontás Ronaldóra
Ro-ro: rontás Ronaldóra

ÁLDOZATOKAT KELL HOZNI

És végezetül néhány ötlet a jó szerepléshez. Az egyiptomi válogatott tagjai a 2008-as kontinensviadalon leöltek és feláldoztak egy tehenet (és meg is nyerték a tornát...). Ha valakit a fotóriport is érdekel, itt megtekintheti – véres szertartás volt.

A Dinamo Bucuresti játékosai egy egyházi naptárban pózoltak, hogy szerencsések legyenek a szezonban, Adrian Mutut nem érheti átok, mert mindig fordítva veszi fel az alsóneműjét, míg a bolgár Pirin Blagoevrad tagjai egy bárányt áldoztak fel, hogy végre megszüntessék a rossz szereplést saját stadionjukban.

Az ukrán válogatottnál nő nem tartózkodhat a csapatbuszon, mert balszerencsét hoz. A román nemzeti csapatnál tilos a csapatbuszon fütyülés (balszerencsét hoz), és a jármű sosem tolathat, ha minden játékos fent van rajta (mert ez is balszerencsét hoz). Az afrikai mókus zsírja a babona szerint felgyorsítja a játékosokat, a dél-afrikai válogatott pedig volt, hogy csirkét áldozott, és az ellenfél játékosainak képeit köpdöste egy ceremónia keretében. A FIFA-nál kiverte a biztosítékot az a 2009-es eset, amikor a nemzetközi szövetség pénzéből lefektetett műfüves pályát felásta egy varázsló, majd egy megpörkölt csirkét helyezett el, hogy elnyerje a felsőbb hatalmak tetszését.

Pedig ő is tudhatná, amit a Botswana Sports Magazine közölt az olvasóival: „Nincs bizonyíték arra, hogy egy futballmeccset megnyerhet a mágia.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik