Johan Cruyff tanácsa – Smahulya Ádám jegyzete

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
2023.06.21. 00:12

NEMRÉG MÉG BUDAPESTEN, mások mellett Tőzsér Dániellel együtt bulizva tartotta legénybúcsúját Thibaut Courtois, most pedig azzal került a figyelem középpontjába, hogy az észtek elleni mérkőzés előtt önhatalmúlag otthagyta a belga válogatott edzőtáborát. Ő sérülésre hivatkozik és Domenico Tedesco szövetségi kapitányra mutogat, míg a szakvezető szerint a Real Madrid játékosa megsértődött, hogy Ausztria ellen nem ő viselte a csapatkapitányi karszalagot. Kívülállóként nehéz igazságot tenni, de az biztos, hogy valamelyik fél nem mond igazat.

Courtois hazament, Tedesco szerint megsértődött

Vitathatatlan, hogy Thibaut Courtois a világ egyik legjobb kapusa. A Real Madrid elsősorban neki köszönhette, hogy 2022-ben megnyerte a Liverpool elleni BL-döntőt, de az évek során számos alkalommal bizonyított már. Ettől függetlenül nem könnyű ember. A belga sporza.be friss véleménycikke szerint sohasem volt népszerű a nemzeti csapat öltözőjében, és az is köztudott, hogy évekkel ezelőtt válogatott társát, Kevin De Bruynét akkori barátnője vele csalta meg.

Emiatt a két játékos évekig nem beszélt egymással, de Courtois beszólt már korábbi csapata, az Atlético drukkereinek is, míg tavaly a vb-n állítólag majdnem összeverekedett néhány társával. Ha valóban térdproblémákkal küzd, a fárasztó idény és a legénybúcsú után talán szerencsésebb lett volna, ha pihenőt kér a két júniusi meccsre.

Az érem másik oldala, s a Lipcsében Szoboszlai Dominikot mellőző Domenico Tedescóra sem vet jó fényt, hogy harmadik válogatott meccse után máris összekülönbözött az együttes egyik legjobb játékosával. Úgy néz ki, nem jön ki jól az erősebb egyéniségekkel, és ez nem feltétlen erény egy trénernél.

Mindenesetre nekem az ilyen esetekről mindig a Josep Guardiola életrajzi könyvében írt anekdota jut eszembe. A katalán edző a Barcelona B-edzőjeként nem találta meg a közös hangot a csapat két vagányával, akik történetesen az együttes legjobbjai voltak, ráadásul a sajtó is kikezdte, mondván, alkalmatlan a fel­adatra. Az ifjú edző kétségbeesésében felkereste mentorát, Johan Cruyffot, aki a következőt tanácsolta neki: „Vágd ki őket a csapatból. Lehet, hogy emiatt egy-két meccset elveszítesz, de aztán jönnek majd az eredmények, és már senkit sem fog érdekelni, hogy a két szarházit kiraktad.”

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07

Mindenkinek van egy 11-e – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.16. 23:44

Még jól jöhet – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.13. 23:57

Baki kizárva – Thury Gábor jegyzete

Minden más foci
2026.09.12. 23:13