A labdarúgó-fizetések történetében nem köszönhettek ilyen sokan ilyen sokat ilyen kevés embernek – jelenthetjük ki Sir Winston Churchill neves mondását alapul véve sorozatunk mai alanya kapcsán, hiszen a híres – klubvezetői szemszögből hírhedt – Bosman-szabály névadójának hála kollégái, utódai elképesztő összegeket kerestek, keresnek és keresni fognak.
Hogyan is, miért is?
Az 1964-es születésű belga középpályás, Jean-Marc Bosman a Standard Liege-ben lett profi labdarúgó, 1988-ban igazolt át az FC Liege-be, amelyben nagyon nem ment az egykori utánpótlás-válogatott játékosnak. Kálváriája ezzel kezdődött: 1990 júniusában bejelentette vezetőinek, hogy szeretné elhagyni a klubot. Az elöljárók erre dühbe gurultak, hatvan százalékára csökkentették a fizetését, majd olyan összeget kértek a támadót szerződtetni kívánó francia Dunkerque-től, amelyet a kérő nem tudott megfizetni.
Időközben, június 30-án lejárt szerződése, augusztusban aztán Bosman lépett, egyesülete és a Belga Labdarúgó-szövetség ellen is keresetet nyújtott be az illetékes bíróságon, mondván, akadályozzák munkavállalói jogai gyakorlásában.
Az ősz közepére a bíróság úgy döntött, hogy csatlakozhat a Dunkerque-hez, mégpedig ingyen, majd a körülbelüli 25. fellebbezést követően 1995(!) decemberében az Európai Közösségek Bírósága kimondta a végső szót: Bosman nyert, mégpedig a munkaerő szabad áramlására vonatkozó Római Szerződés 48. cikkelye alapján.
Ám a per elvitte összes vagyonát, életkedvét és feleségét (a sorrendről nem kérdezték), kisebb francia és réunioni klubokban vegetált már csak (Olympique Saint-Quentin, Saint-Denis, Olympic Charleroi), utolsó hű társa, kutyája, Grellotte is az örök macska- és papucsnyűvő mezőkre távozott az évek során.
„Amikor belevágtam, csupán arra vágytam, hogy megnyugtatóan rendeződjön a sorsom – mondta néhány éve. – De a helyzet egyre csak bonyolódott, a futball urai arra döbbentek rá, hogy bajba kerülhetnek, én pedig arra, hogy veszélyes vizekre eveztem. Dávidként Góliáttal kellett megküzdenem…”
A „Góliátok”, azaz a klubok ugyanis egy kanyit sem kapnak a precedensértékű per óta lejárt szerződésű játékosaikért, emiatt az aláírási pénzek és a fizetések is az egekbe emelkedtek. Jó tett helyébe… Á, nem akarunk hazudni a kedves olvasónak: Jean-Marc Bosmannak csak a kutya köszönte meg a törődést, a milliomos sztárok akkor és azóta sem foglalkoznak vele, pedig lenne ám miért hálásnak lenniük. Bevallása szerint el kellett adnia részvényeit (akkortájt havonta 175 ezer fontjába került a pereskedés), majd tönkrement – nehéz a Prométheuszok sorsa, mondanánk, de még mielőtt nagyon sajnálnánk, ne feledjük, hogy tetemes kártérítést, 720 ezer akkori fontot kapott a kilencvenes években, csak éppen elherdálta és rossz helyre fektette be.
Később csupán a holland válogatott, illetve az egyik játékos-szervezet, a FIFPro segítette ki néhány ezer euróval.
A 2000-es évek közepétől munkanélküli segélyen tengődik, ma már véletlenül sem ismernénk rá az elhízott, egykoron kimondottan jóképűnek titulált Bosmanra. Aki a labdarúgás után az életet is megutálta, régóta megbánta már az egész pert, bánatát alkoholba fojtotta, visszaköltözött édesanyjához, a pincébe, és segélyen tengődik (bár ide nekünk azt a havi 800 euró körüli összeget!).
Súlyos depresszióba és adótartozásba esett, az első miatt halálvággyal. Mája teljesen tönkrement, azóta erősen küzd az itallal…
