A Becsúszó szerelések elgondolkodtató tapasztalatokkal szolgál a tömegsport, a sportorvoslás és a dopping kényes kérdéseiről is, ám fő érdeme, hogy mint egy spájzban felejtett poros konzervdoboz, hitelesen megőrizte napjainkig a nyolcvanas évekbeli magyar futballélet áporodott levegőjét.
Régóta próbálom megragadni, hogy mi taszít igazán az 1980-as évek magyar futballközegében, és bár a korszak labdarúgását illető fanyalgások irodalma indokolatlanul bőséges, talán Szerdahelyi Szabolcs Becsúszó szerelések című könyvében találtam meg a választ rejtő kulcsmondatokat. A Miért beteg a magyar futball? című szociográfiájával Végh Antal már 1974-ben megnyitotta a magyar futball nagy panaszkönyvtárát, amelybe a következő másfél évtizedben számos szerző tette be lelkesen a maga ilyen vagy olyan színvonalú kötetét – műfaját tekintve ebbe a vonulatba tartozik ez az 1986-os vastag füzet is. A közéletben is aktív, 2009-ben, 66 évesen elhunyt pszichiáter, sportorvos, több politikai, orvosi, szexuális és sporttémájú könyv szerzője itt a magyar sajtóban (Élet és Irodalom, Új Tükör, Magyar Ifjúság, Magyarország, Képes Sport, Népsport, Mozgó Világ, Magyar Hírlap) 1981 és 1986 között jegyzett cikkeiből, publicisztikáiból, interjúiból közölt válogatást. A megjelenésnek külön apropót és feltehetően némi személyes sérelmi ösztönzést is adott a hátoldalon kiemelt fordulat, amely alapján Szerdahelyi Szabolcsot a Kettős könyvelés című, az Országos Testnevelési és Sportegészségügyi Intézet doppingügyi felelősségét firtató cikkéért előzőleg megfosztotta állásától a Sportkórház, amelyben a fővárosi kiemelt egyesületek vezető sportorvosaként szolgált.Régóta próbálom megragadni, hogy mi taszít igazán az 1980-as évek magyar futballközegében, és bár a korszak labdarúgását illető fanyalgások irodalma indokolatlanul bőséges, talán Szerdahelyi Szabolcs Becsúszó szerelések című könyvében találtam meg a választ rejtő kulcsmondatokat. A Miért beteg a magyar futball? című szociográfiájával Végh Antal már 1974-ben megnyitotta a magyar futball nagy panaszkönyvtárát, amelybe a következő másfél évtizedben számos szerző tette be lelkesen a maga ilyen vagy olyan színvonalú kötetét – műfaját tekintve ebbe a vonulatba tartozik ez az 1986-os vastag füzet is. A közéletben is aktív, 2009-ben, 66 évesen elhunyt pszichiáter, sportorvos, több politikai, orvosi, szexuális és sporttémájú könyv szerzője itt a magyar sajtóban (Élet és Irodalom, Új Tükör, Magyar Ifjúság, Magyarország, Képes Sport, Népsport, Mozgó Világ, Magyar Hírlap) 1981 és 1986 között jegyzett cikkeiből, publicisztikáiból, interjúiból közölt válogatást. A megjelenésnek külön apropót és feltehetően némi személyes sérelmi ösztönzést is adott a hátoldalon kiemelt fordulat, amely alapján Szerdahelyi Szabolcsot a Kettős könyvelés című, az Országos Testnevelési és Sportegészségügyi Intézet doppingügyi felelősségét firtató cikkéért előzőleg megfosztotta állásától a Sportkórház, amelyben a fővárosi kiemelt egyesületek vezető sportorvosaként szolgált.
Az említett ügyet megítélni, főleg ennyi idő távlatából aligha lehetséges, a történet mégis előhívhatja a mai olvasóból az ellenérzéseket, amelyeket a rendszerváltás előtti sporthivatali, sportvezetői világ álságos, meghasonlott, megtisztulni képtelen viszonyai gerjesztenek. Idézhetjük szemléltetésképpen a megfigyelést, amely szerint a magyar válogatott 1982-es, csalódást keltő világbajnoki szereplésének őszinte kiértékelését objektív akadályok nehezítették a nyilvánosságban: „A rádió elemzőkedvét is feltehetően visszafogja az, hogy a szórakoztató és sportfőosztály vezetője egyszersmind az MLSZ elnöke, azaz Szepesi György. Ehhez jön még, hogy az ország egyetlen sportnapilapja, a Népsport a sportfőhatóság, az OTSH hivatalos lapja, amely rendszeresen foglalkozik ugyan a témával, de mégiscsak más, ha a népi ellenőr nem a vezérigazgató alkalmazottja.”
Az 1982-es világbajnokság tanulságait nem volt mód őszintén elemezni (Fotó: Imago Images)
Pedig az előremutató vitákhoz az információ rendelkezésre állt, hogy mást ne említsünk, a szurkolói körökben a szövetség elnéző gyakorlata miatt „MLSZ-meccseknek” csúfolt bundázásokról mindenki tudott futballkörökben, és négyszemközti beszélgetések során a jól értesültek összekacsintva meg is osztották egymással ismereteiket. Ha viszont a nyílt szembenézés veszélye fenyegetett, életbe lépett a fő szabály: „Ha elmondod, letagadom!”
Az illetékes sportvezetők az 1984-es nyári olimpiától való távolmaradásról szavaznak (Fotó: MTI)
Mert ahogy a szerző találó alkoholistás hasonlattal megjegyzi, abban a körben nem a mindennapi tökrészegség volt a szégyen, hanem az elvonókúra. Az „üvegházi válogatott” reménybeli sikere azonban nem leplezte a háttérben súlyosbodó gondokat, legalábbis a színfalak mögé látók előtt, kifelé ugyanis porhintéssel könnyen el lehetett vakítani a felületes szemlélőt. A Becsúszó szerelések elgondolkodtató tapasztalatokkal szolgál a tömegsport, a sportorvoslás és a dopping kényes kérdéseiről is, ám fő érdeme, hogy mint egy spájzban felejtett poros konzervdoboz, hitelesen megőrizte napjainkig a nyolcvanas évekbeli magyar futballélet áporodott levegőjét.
Kinyitni csak saját felelősségre ajánljuk! (Szerdahelyi Szabolcs: Becsúszó szerelések, Lapkiadó vállalat, 1986)
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. november 5-i lapszámában jelent meg.)
