Emlékezés: felavatták Czibor Zoltán szobrát Komáromban

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2021.08.28. 21:41
„Most végleg megállok, ez az utolsó állomás, én már itthon vagyok, a szívem hazatalált!”. Ez a Vizeli Csaba Czibor Zoltánról szóló musicaljéből származó, lokálpatrióta idézet olvasható a Komáromban szombat délután átadott Czibor-szobor emlékkövén.
Felavatták Czibor Zoltán szobrát Komáromban 
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍILIK (Fotók: Mravik Gusztáv)
Felavatták Czibor Zoltán szobrát Komáromban A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍILIK (Fotók: Mravik Gusztáv)


Az Aranycsapat, a Ferencváros, a Csepel, a Bp. Honvéd és az FC Barcelona korábbi, olimpiai bajnok, Ek-győztes, vb-ezüstérmes balszélsője a városban nőtt fel, és az emigrációból a rendszerváltás után hazatérve is itt élt 1997-ben bekövetkező haláláig. A Czibor Zoltán Városi Sporttelep mellett felállított, Csák Attila szobrászművész munkáját dicsérő alkotás a csepeli után a második egész alakos Czibor-szobor Magyarországon, még a 2019-ben meghirdetett, de a világjárvány miatt félbeszakadt Czibor 90-emlékévsorozat keretében állíttatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (az emlékévsorozat fővédnöke Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter), a városi önkormányzat, a MagyaRock Dalszínház és a Monostori Erőd.

A szoboravatón megjelenteket – köztük az Aranycsapat volt játékosainak leszármazottai közül Ifj. Buzánszky Jenőt, Bozsik Pétert, továbbá az olimpiai bajnok Dunai Antaltdr. Molnár Attila polgármester köszöntötte, beszédet mondott Czunyiné dr. Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője, Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára és Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, egyben az emlékév védnöke. Az ünnepélyes szoboravatáson részleteket mutattak be a szintén az emlékév alkalmából színpadra állított Czibor, a Rongylábú című musicalből, e darab díszelőadásával zárult az este a Monostori Erőd szabadtéri színpadán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik