Éljen április 2. is: a futballvilág legfurcsább sérülései

Vágólapra másolva!
2019.04.02. 12:39
null
Peter Schmeichel a dán válogatott kapusaként egy belőtt büntetőért kapja a gratulációkat (Fotó: AFP)
Szomorú, ha megsérül egy futballista, hiszen ha amatőr, megfosztatik szórakozásától, ha profi, elveszíti munkaeszközét, mint Karl Marx szerint a munkásosztály. Nem mindenkinek adatik meg, hogy hatalmas ütközetekben essen el hősi sérültként, sokan nagyon is prózai körülmények között iratkoznak fel a maródiak listájára. Egyik korábbi sportlegünkben jó adag furcsa sérülést csokorba kötöttünk már, majd tovább írtuk a mesét, amelynek lett egy egészen jó harmadik része is. Minisorozatunk negyedik részét olvashatják most, amelyben a legfurcsább közelmúltbeli labdarúgó-sérüléseket gyűjtöttük össze.

 

AJÁNLÓ:Veszélyes kutyák, after shave és fűnyíró – a legfurcsább sérülések

Sokszor sérültek már meg emelés közben, így járt Rafael van der Vaart, aki egy alkalommal azért nem utazott el a Hamburggal a Budapest Honvéd elleni mérkőzésre, mert amikor megemelte a gyermekét, meghúzódott a háta…

Sok csere történt már sérülés miatt, de előfordult olyan is, amikor csere miatt lett sérülés: Claudio Ranieri Alfie Mawsont azért cserélte le egy bajnokin, mert a játékos cipőt cserélt az öltözőben, de közben olyan súlyosan megsérült a térde, hogy azt meg is kellett később műteni!

Nem tudni, mire cserélte a cipőt, talán egy forró kályhára? Apropó, forróság…

Peter Schmeichel egy alkalommal megsérült egy mérkőzésen, amikor felfutott az ellenfél kapuja elé, de ütközött a saját játékostársával, egy másik csapattársa, Nicky Butt miatt viszont sokkal komolyabb baja lett: a Manchester United kapusa egy edzés után éppen zuhanyozott, amikor a fiatal középpályás nagy poénként sunnyogva közeledett mögé egy tűzforró vízforralóval… Butt szerette volna megégetni a dán óriás fenekét (Nomen est omen, aki tud angolul), de az megsejtette, mi vár rá (egy jó kapusnak remek megérzései vannak), ám amikor megfordult, akkor nem a popóját pörkölte meg az angol, hanem egy még annál is nemesebb szervét.

Egy jó kapusnak sincs mindig szerencséje…

Középszerű támadónak sem: egy alkalommal ugyebár egy nascaros pilóta is felborult egy golfkocsival, megtette ezt John Durnin, a Portsmouth csatára is, aki fejre állt a kis kocsival, és súlyos könyöksérülést szenvedett. „Esküszöm, színjózan voltam! Csak annyira lenyűgözött a mellettem elsuhanó táj, hogy nem néztem, hová megyek” – szabadkozott.

Sepp Maiernek egy igazi autóval történt igazi baleset miatt kellett visszavonulnia, a nemrégiben elhunyt Gordon Banks 34 évesen egy autóbalesetben elveszítette a látását a jobb szemére, szegény Darío Silva egy évvel volt fiatalabb nála, amikor az egyik uruguayi autópályán egy közlekedési lámpának hajtott, és amputálni kellett a jobb lábát.

2002-ben a mérges nápolyi drukkerek megállították Francesco Baldini autóját, leszorítván a védőt az útról, és hat nagyon bátor legény el is páholta őt: a futballista váll- és fejsérüléseket szenvedett, szeméből üvegszilánkokat kellett kioperálni. De Futács Márkó is tudna mesélni, milyen sérülést szenvedni a saját, vérmes drukkerektől.

Ha már autó: Éver Banega, aki annak idején Európába igazolását meg önmaga cirógatásával ünnepelte, amelyet véletlenül közzétett az interneten, kétszer is megjárta négykerekűjével: egyszer kigyulladt a Ferrarija, de azt megúszta, ellenben egy mérsékelten sikeres tankolás közben elütötte a saját kocsijával saját magát, mert nem húzta be a kéziféket. Fél évre kidőlt.

Tőzsér Dániel szerencsésebb volt, egy baltával favágás címén csak megmetszette kissé a bal bokáját, de ez még mindig férfiasabb eset, mint a Milan egykori védőjéé, Philippe Mexes-é, aki túl sokat szoláriumozott, és begyulladt a bal szeme. Erre akkor jött rá, amikor éppen melegített egy bajnoki előtt, amelyen aztán nem is lépett pályára. Az élet nem napos oldala…

AJÁNLÓ:Fűkasza, betűkirakó, kupak – a legfurcsább sérülések II.

A bosnyák Bojan Tripic, a Modrica kapusa 2008-ban pályára bedobott petárdákat akart kihajítani, de ez nem volt jó döntés tőle: a művelet közben súlyos égési sérüléseket szenvedett.

Nem sokkal volt ügyesebb nála a horvát Milan Rapajic, aki addig játszott 1999-ben a reptéren unalmában a beszállókártyájával, hogy súlyosan megsértette a szemét. Repült is – a meccskeretből.

Nagy brazil kollégájának, Roberto Rivelinónak az 1970-es világbajnoki döntő után annyira örültek a szurkolók, hogy a sztárt a spontán ünneplés végén hordágyon kellett az öltözőbe vinni; Dida és Király Gábor a kispadon sérült meg, előbbi unott ücsörgés, utóbbi egy őszinte gólöröm közben.

Hrutka János még a Fradi-ifiben szenvedett csodálatos sérülést: mérkőzés közben egy virágágyásra esett, a bal keze eltörött. 2011-ben Robinho viszonylag jobban járt, egy felkészülési mérkőzésen akkorát rúgott egy méregdrága HD-kamerába, hogy belesérült a térde.

Mário Jardel sok pénzt keresett karrierje során, egyszer azonban éppen erre fázott rá: összetörte a térdét úszómedencéje falán. A lengyel Arkadiusz Milik a legutóbbi világbajnokságon a nyitó mérkőzésük előtt lazítva a szocsi Delfináriumban csúszott el, de törés nem történt.

Írtunk már az egy húsos pitével szemen nyomott Ivano Bonettiről, ez nem volt unikum az angol labdarúgás világában: a magyar származású Váradi Imre az Everton színeiben gót lőtt a Liverpoolnak, és ezt nem túl bölcsen az ellenfél szurkolótábora előtt ünnepelte – jutalomképpen képen dobták egy húsos lepénnyel.

Roppant sérülékeny volt a szupertehetséges Jonathan Woodgate, aki a nagy Paul Gascoigne egyik bravúrját ismételte meg kis (orvosi) csavarral: két sérülés kikúrálása közben egy bulin eltörték a védő állkapcsát. Nem sokkal a 2002-es világbajnokság előtt.

2014-ben az ausztrál Trent Sainsbury azért maradt le a nagy tornáról, mert olyan balszerencsésen esett rá egy pályán felejtett locsolóra, hogy eltört a térdkalácsa.

Még izgalmasabb Carlos Tévez esete, aki tavaly meglátogatta a testvérét egy börtönben (ahol a tesó nem éppen börtönőr…), beállt ott egy kispályás mérkőzésre, és izomszakadást szenvedett a vádlijában.

Steve Morrow nem sérült meg egy Ligakupa-döntő előtt, sőt a védő el is döntötte góljával a mérkőzést, de amikor emiatt örömében Tony Adams felkapta a levegőbe, majd elejtette, akkor eltörött a keze. Egy hónapot kellett kihagynia.

Sok nagy játékos sérült már le kutyája miatt, a román sokadosztályban mérkőzés közben okozott haváriát egy mérges eb.

 



Még mérgesebb volt a volt Chelsea-ász Darren Barnard, aki elcsúszott a konyhában a fiának vett kiskutya pisijén, térdszalagja elszakadt, öt hónapot kihagyott. Diego Maradonát a 2010-es vb előtt harapta szájon saját kiskutyája, amikor annak jó éjszakát kívánt. A fájdalmas puszi után a zseni (azaz az isteni Diego) felső ajkát több öltéssel kellett összevarrni.

A Santos Laguna csatára, Cris Martínez hevesen reagált a kiállítására egy mexikói élvonalbeli mérkőzésen, akkorát ütött mérgében az ajtóba, hogy négy ujja is eltörött. „Megbántam” – értékelt röviden.

Emlékszünk még a mágikus tekintetű argentin kapusra, Sergio Goycocheára, aki úgy került az 1990-es vb-n a kezdőbe, hogy vetélytársa, Nery Pumpido eltörte a lábát. Pumpido korábban még jobban megjárta: egy 1987-es edzésen a gyűrűje beleakadt a hálótartó félkör alakú vasba egy kapu lécén, le kellett amputálni az ujját (mint erre felhívta a figyelmünket pár olvasónk).

Forrás: oldschoolpanini.com

Nem sérülés, de mindenképpen említsük meg a következő esetet! Szegény Szucsányi Andrást a belügy nem engedte ki az 1968-as olimpiára, mert joggal tartott attól a szervezet, hogy a labdarúgó disszidál: az MTK játékosa nemcsak egy nyugati kalanddal lett szegényebb, két évvel később meghalt a dunavarsányi edzőtáborban egy villámcsapás miatt.

Még a nagy Torghelle Sándor is képes volt öltözködés közben megsérülni: egy a csípőjén korábban keletkező vérömlenyt nyomott meg előrehajlás közben.

A szenegáli Younousse Sankharé azért hagyott ki néhány meccset a Bordeaux-ban, mert meg kellett műteni őt a PSG elleni rangadó után: nem, nem a lába sérült meg, hanem azért vitték sürgősen a műtőbe, mert egy korábbi beavatkozás miatt komplikációk léptek fel, a játékos belázasodott és legyengült.

Hogy mi volt az az első műtét? Szakállbeültetés…

2017-ben Marco Asensio (Real Madrid) azért volt kénytelen passzolni egy Bajnokok Ligája-mérkőzést, mert a lába borotválása közben felsértette a bőrét, elfertőződött a seb, nem tudta felhúzni rá a sportszárát.

Bezzeg Wayne Rooney kihagyás nélkül járt a hajbeültetésekre.

AJÁNLÓ:Szex, skótduda, medúza – a legfurcsább sérülések III.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik