Dél-Korea: Klinsmann a Kínában fogva tartott játékosa elengedését kéri

Vágólapra másolva!
2023.11.23. 10:41
null
Jürgen Klinsmann szerint nincs elég bizonyíték játékosa fogva tartásához (Fotó: AFP)
Jürgen Klinsmann, a dél-koreai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya arra szólította fel a kínai hatóságokat, hogy még karácsony előtt engedjék szabadon a korrupciógyanú miatt fogva tartott Szon Dzsun Hót, a dél-koreai nemzeti együttes játékosát.

A 31 éves középpályás a kínai bajnokságban szereplő Santung Tajsan alkalmazásában áll és május óta tartják fogva azzal az indokkal, hogy „kenőpénzt fogadott el magánszemélyektől”.

A kínai külügyminisztérium további részleteket nem közölt, Klinsmann pedig úgy véli, a játékos meggyanúsítása nincs kellően alátámasztva. A Yonhap dél-koreai hírügynökség májusban számolt be arról, hogy a futballistát kihallgatták a hatóságok és konzuli támogatást kapott.

„Csupán egy kívánságunk van karácsonyra, Szon Dzsun Ho szabadon bocsátása” – fogalmazott a német szakvezető, hozzátéve, mostanáig semmilyen bizonyítékot nem láttak arra vonatkozóan, hogy a futballista bármi felróhatót cselekedett volna.

„Reméljük tehát, hogy a kínai kormány karácsony előtt szabadon engedi” – tette hozzá a sajtónak nyilatkozva azután, hogy csapata kedden világbajnoki selejtezőn 3–0-ra megverte idegenben a kínaiakat és hazatért Dél-Koreába.

A dél-koreai sportági szövetség nem sokkal a játékos letartóztatása után azt közölte a francia hírügynökséggel, hogy küldöttség utazott Kínába Szon Dzsun Ho szabadon engedésének előmozdítására, de a játékos ottani ügyvédje nem működött együtt velük.

A francia hírügynökség megkeresésére a kínai külügyminisztérium azt a választ adta, hogy minden ügyet a törvényeket szigorúan betartva kezel és az érintettek jogait tiszteletben tartja.

A hússzoros válogatott Szon Dzsun Ho három mérkőzésen pályára lépett a tavalyi, katari világbajnokságon.

Legfrissebb hírek

Schäfer András: A második félidőben szörnyen játszottunk

Magyar válogatott
2025.11.14. 07:33

Lukács Dániel: Nem arra számítottunk, ami a második félidőben történt

Magyar válogatott
2025.11.13. 22:52

Ezzel a góllal nyertünk az örmények ellen – videó

Magyar válogatott
2025.11.13. 18:58

Kerkez Milos: Tiszta fejjel érkeztem, csak a válogatottra összpontosítok

Magyar válogatott
2025.11.12. 17:07

Vb 2026: Stopira reméli, hogy a magyar válogatott is kiharcolja a részvételt

Foci vb 2026
2025.10.21. 14:47

Szoboszlai Dominik: Köszönjük Varga Barnabásnak is, hogy emlékeztetett minket, hogy nem szabad a bíróval beszélni

Magyar válogatott
2025.10.11. 20:39

Dzsiddában is nyertek a hatékony ausztrálok: kijutott a vb-re a socceroos

Minden más foci
2025.06.10. 22:20

Szoboszlai csapattársa is bekerült az írek keretébe

Foci vb 2026
2025.05.20. 21:18
Ezek is érdekelhetik