DAC: Szerencsére jól eltaláltam a labdát – Schäfer

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2021.08.01. 22:25
null
Schäfer András karrierje első gólját szerezte a DAC-ban (Fotó: Lelkes Ernő)
A DAC megszerezte első győzelmét a Fortuna Liga új idényében: 3–1-re legyőzte a Liptovsky Mikulást. A hazaiak legjobbja Schäfer András volt, aki először szerezett gólt a csapatban.

 

– Nem kezdődött jól a meccs.
– Hát nem. Nagyon szerencsétlen volt a kezdet – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Schäfer András.

– Hogyan látta az ellenfél találatát?
ؘ– Csütörtökön a Partizan elleni meccsen is mi próbáltunk dominálni, aztán az első helyzetből gólt kaptunk. Most nem kellett erre sokáig várnunk, már az első percben kaptunk egy szerencsétlen gólt. Az ilyet nagyon nehéz elkerülni, de a jövőben muszáj lesz. Ezután átvettük az irányítást, pedig nagyon nehéz feltörni a védelmet akkor, amikor az ellenfél tíz emberrel védekezik. Örülök, hogy sikerült betalálnom, nyugodtabban mehettünk a szünetre. Nagyon jó mentalitással mentünk ki a második félidőre, győzni szerettünk volna. Szuper, hogy ez sikerült is.

– Megszerezte az első gólját a DAC mezében, remekül talált a bal felső sarokba.
– Amikor így betömörül, ilyen mélyen védekezik az ellenfél, akkor nagyon nehéz helyzetet kialakítani, átlövéssel is kell próbálkozni. Szerencsére jól eltaláltam a labdát, és bement. Nagyon örültem, hogy végre gólt szereztem a DAC-ban.

– Ki gratulált először? Kinek ajánlja a találatot?
– Kalmár Zsolt és Vida Máté. Nem látták az első dunaszerdahelyi találatomat, mivel a Formula–1-es Magyar Nagydíjat nézték. A gólomat Karaffa János törzsszurkolónak ajánlom, aki sajnos nemrég hunyt el. Nagyon sokat segített, imádkozott értem. Nyugodjon békében.

– Megvan az első három pont – és beindul a csapat?
– Először pihenünk, hisz nagyon kemény két hét van mögöttünk. Majd a következő meccsre koncentrálunk. Nagyon jól sikerült a felkészülés, de ennek ellenére nem kezdtük jól az idényt. A Partizan elleni visszavágó már biztató volt, ma végre kijött a lépés. Azonban sokat kell még dolgoznunk, hogy elérjük azt a szintet, amelyen abbahagytuk a bajnokságot. Sőt még feljebb szeretnénk lépni. Jó jel, hogy ma három gólt szereztünk egy ilyen védekező stílusú csapat ellen; szerintem meccsről meccsre jobbak leszünk.

– Kijelentette, hogy bizonyos módos helyettesítenie kell a sérült Kalmár Zsoltot. Úgy tűnik, hogy a legutóbbi idény legjobb dunaszerdahelyi góllövője, Eric Ramírez nyomdokaiba is léphet...
– Ilyen jó minőségű játékosokat nagyon nehéz helyettesíteni. Más típusú vagyok, mint Zsolt vagy Ramírez. Nem fogok minden meccsen gólt szerezni. De azért remélem, igen... Nagyon nagy szükségünk van Zsoltra, bízom benne, nemsokára viszontlátjuk a csapatban.

Legfrissebb hírek

Redzic duplázott, a DAC negyeddöntős a Szlovák Kupában

Minden más foci
12 órája

Niké Liga: Tuboly Máté a forduló válogatottjában

Minden más foci
2025.12.01. 21:02

Tuboly Máté: Most jön az idény legfontosabb része

Minden más foci
2025.11.30. 11:19

Niké Liga: sima, háromgólos dunaszerdahelyi győzelem Trencsénben

Minden más foci
2025.11.29. 19:57

Redzic Damir a piros lapról: Elvesztettem a fejem, elnézést kérek!

Légiósok
2025.11.24. 13:47

Redzic piros lapot kapott, nem tudott nyerni odahaza a Dunaszerdahely

Légiósok
2025.11.23. 19:58

Redzic Damir: Búfelejtő győzelemre lenne szükség

Minden más foci
2025.11.23. 09:34

„A sport néha ad, néha elvesz” – Redzic Damir az írek elleni bemutatkozásáról

Légiósok
2025.11.21. 13:58
Ezek is érdekelhetik