Eurofutball: betemetni a szakadékot az európai klubfutballban

Vágólapra másolva!
2021.03.23. 11:23
null
Gaál Zoltán szerint nő a szakadék az európai futballcsapatok között (Fotó: Dömötör Csaba)
Kompromisszumos modellt dolgozott ki a nemzetközi klubsorozatok átalakítására egy magyar egyesület, célja a kasztrendszer felszámolása.

Az európai labdarúgás nemzetközi klubversenyeinek igazságosabb rendszeréért küzd egy magyar szervezet – a TE IS Szurkolói és Tömegsport-egyesület kezdeményezésére Gaál Zoltán, az egyesület elnöke hívta fel a figyelmünket. A marketing- és PR-területen dolgozó aktivistával személyesen találkoztunk, hogy részleteiben megismerjük az európai futball egyenlő viszonyaiért küzdő mozgalom törekvéseit (a 2010-ben alapított egyesületben jogász, sportközgazdász, testnevelő, orvos is szerepet vállal, tagja mások mellett Gertner Zoltán, a Magyar Labdarúgó-szövetség korábbi licenceljárási igazgatója, majd adminisztrációvezetője, külső szakértőként pedig többek között Szabados Gábor sportközgazdász segíti a munkáját). A háttérbeszélgetés során a vezető tisztázta, bár éles kritikát fogalmaznak meg az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) jelenlegi és tervezett klubsorozataival kapcsolatban, nem céljuk harcolni a kontinens futballszövetségével, ellenkezőleg, jobbító szándékú javaslataikat szeretnék elfogadtatni Nyonban. Az általuk kidolgozott modellt egyelőre nem tárják a nyilvánosság elé, előbb támogató bázist, kritikus tömeget állítanának maguk mellé, amely súlyt adna fellépésüknek.

Az elgondolásról Gaál Zoltán elmondta, az általuk kidolgozott, új alapokra épülő szerkezetben megmarad az erősebb klubok privilégiuma, jelentősen növekszik az UEFA bevétele, ugyanakkor a kisebb egyesületek tényleges esélyt kapnak az érvényesülésre a Bajnokok Ligájában is. A nemzetközi összefogást célzó, húsz nyelven megfogalmazott törekvést a stopclubracism.com oldalon népszerűsítik, ahol lehetőség nyílik anyagi támogatóként is csatlakozni az ügyhöz. A TE IS az elnök elmondása szerint korábban folytatott már informális megbeszéléseket az UEFA képviselőivel is, és az egyeztetések során világossá vált, kellő támogatás nélkül korlátozottak a szervezet lehetőségei.

„Állítsuk meg a klubrasszizmust!” – kiáltja egy stilizált szurkolófej a honlap nyitóoldalán, mögötte tömött lelátó, mellette vastag betűs jelszó: „Tegyük újra egyenlővé a labdarúgást!”

Erős és meghökkentő üzenet – de mit jelent pontosan?

„A klubrasszizmus ott mutatkozik meg, ahol néhány elitliga néhány elitcsapata hátrányos megkülönböztetésben részesít más szereplőket, nevezetesen az Európai Labdarúgó-szövetség legtöbb tagszervezetét” – kínálja a meghatározást az oldal. Az itt elérhető reklámfilm forradalmi hangú kulcsmondatai a szurkolói kötődésekre alapoznak: „Szenvedély, hit, remény, kitartás, hűség, szolidaritás, pénz. Mi mindenünket adjuk. A klub számunkra minden. A futball nélkülünk semmit sem ér. Ez a meccs, amire vártunk. Fogjunk össze és mutassuk meg erőnket az UEFA- és ECA-elitnek!”

MENEKÜLÉS A SZUPERLIGA ELŐL
Az európai futballtérkép szélsőségesebb átrendezésével fenyeget az Európai Szuperliga régóta terítéken lévő terve, amely a hagyományos szövetségi kereteken kívül biztosítana az elitkluboknak terepet. Az idén január 21-én a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), valamint a hat kontinentális futballszövetség (AFC, CAF, CONCACAF, CONMEBOL, OFC, UEFA) közös közleményben utasította el az elképzelést, világossá téve, hogy a szakadár ligában szereplő klubok és játékosok a későbbiekben nem vehetnek részt az említett szövetségek versenyein. Később csatlakozott a felhíváshoz a Football Supporters Europe nevű szervezet, amelynek nyilatkozatát a válogatottak, az UEFA-hoz tartozó 200 legrangosabb klub szurkolói – köztük az európai klubversenyek eddigi győzteseinek képviselői – írták alá.

Eredetileg a 214 európai egyesületet tömörítő Európai Klubszövetség (ECA) tavalyi, Budapestre meghirdetett közgyűlése alkalmából hallatta volna hangját a TE IS, a koronavírus-járvány azonban átírta a forgatókönyvet, nyílt demonstrációra nem adódott mód, jobb híján maradt a virtuális erőgyűjtés. Gaál Zoltán igazságtalannak tartja a 2021–2022-es idénytől életbe lépő háromszintes európai versenyrendszert, amely a Bajnokok Ligája és az Európa-liga mellett bevezeti az Európa Konferencia-liga néven induló, harmadik számú sorozatot.

„Átjárhatatlan kasztrendszer épül éppen az európai labdarúgásban, és ezzel új szintre jut a Lennart Johansson UEFA-elnök vezetői időszaka óta tapasztalható folyamat – fogalmazott a kezdeményezés vezetője. – A mesterséges piacvédelem konzerválja az elit és a többség közötti különbséget, aminek következményeként a hátrányból indulók leszakadása csak növekszik. Ha magyar példával akarok élni, azt mondhatom, hogy az új rendszerben a Fradi nem huszonöt évente jut majd el a BL csoportköréig, hanem valószínűleg már annak is örülnie kell, ha időnként az El-főtáblára odaér.”

Csökkenti a rövid távú változtatás esélyét, hogy az UEFA már jó ideje – 2018. december 2-án – döntött a harmadik számú európai klubsorozat bevezetéséről a 2021–2024 közötti hároméves versenyciklusra. Az Európa Konferencia-liga nevet 2019 szeptemberében jelentették be.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik